Alternatív nyelvoktatási módszert ajánl egy nemzetközi hálózat Magyarországon



Alternatív nyelvtanítási módszerrel elérhető, hogy a tanulók nyolcadikos-tizedikes korukra elismert nyelvvizsgát tegyenek, és ehhez feleannyi tanóra is elég lenne, mint amennyin ma egy magyar tanuló a közoktatásban részt vesz – jelentette ki a világ 36 országában nyelviskola-hálózatot alapító brit nyelvész, Helen Doron budapesti sajtótájékoztatóján pénteken.

A Magyarországon már mintegy tízezer tanulót oktató hálózat vezetője hangsúlyozta, hogy a nyelvtanárok egy reprezentatív felmérés egyik kérdésére azt válaszolták, hogy az eredményes tanítás érdekében szívesen ismerkednének új módszerekkel. “Ha a személyi feltételek adottak, a tanár megfelelő képzést kap és az oktatás intézményi keretekben zajlik, a tudás megszerzése már nem kíván további befektetést a szülőktől” – mondta.

A nyelvész felajánlotta oktatási módszere ingyenes átadását a szaktárcának, hangsúlyozva, hogy az beilleszthető a magyar közoktatás tanmenetébe.

A hamaros induló, 140 ezer diákot érintő külföldi nyelvtanulási program is csak akkor lehet igazán hatékony, ha egyúttal a tanulmányutakat megalapozó idegennyelvi képzést is megerősítik, “helyzetbe hozzák” – szögezte le.

A Helen Doron-módszer 19 éves korig foglalkozik gyerekekkel és fiatalokkal. Egyik ismérve, hogy – hasonlóan ahhoz, ahogy a csecsemők az anyanyelvet tanulják – személyiség- és tevékenységközpontú foglalkozásokon adja át a tudást. A gyerekek így már jóval azelőtt érthetik és beszélhetik az idegen nyelvet, mielőtt írni-olvasni tudnának. Emiatt gyakori, hogy diákjaik már 14 éves korukra a magyar középfokúnak megfelelő nyelvvizsgát tesznek.

Emlékeztetett arra is, hogy 2020-tól a magyar egyetemi felvételhez kötelező lesz egy B2 (középfokú) nyelvvizsga. A magyar diákok most a nyelvvizsgához előírt európai direktíva (400-500 tanóra) helyett átlagosan 930 nyelvórán vesznek részt, nyelvtudásuk mégsem mindig éri el a szükséges szintet – mondta.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Alternatív nyelvoktatási módszert ajánl egy nemzetközi hálózat Magyarországon

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Közoktatás, Nyelvtanulás
Az alapvető jogok biztosa szerint ellentmondásos és hiányos az iskolaérettséget meghatározó szabályozás
Általános iskolás diákoknak hirdet ösztöndíjpályázatot a Magyar Nemzeti Bank és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) országos ösztöndíjpályázatot hirdet olyan diákoknak,...

Szerdán és csütörtökön lehet módosítani a középfokú jelentkezéseket
Szerdán tartották az iskolákban az országos kompetenciamérést

Szerdán tartotta az Oktatási Hivatal (OH) a 6., a 8. és a 10. évfolyamos diákok szövegértési...

Close