Érettségi – Kezdődnek a szóbeli vizsgák



Ma megkezdődnek a szóbeli érettségi vizsgák országszerte, a diákok először emelt szinten adnak számot tudásukról.

Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint az emelt szintű szóbeli érettségi június 5-13. között 96 vizsgatárgyból, 186 helyszínen, 2919 bizottság előtt több mint 42 900 vizsgával folytatódik. A középszintű szóbeliket június 17-28. között tartják az érettségit szervező középiskolákban és a kormányhivatalokban.

Az emelt szintű vizsgákat a megyei, fővárosi kormányhivatalok (KH) szervezik. Az OH által elkészíttetett szóbeli tételek a KH-k közreműködésével jutnak el a három tagú tantárgyi bizottságokhoz. A tantárgyi bizottságok elnökét és tagjait a vizsgaszervező KH bízza meg.

A vizsgázó teljesítményét az adott tantárgyi bizottság mindhárom tagja – a tárgy leírásában, jogszabályban rögzített szempontok alapján – egyéni értékelő lapon, külön-külön értékeli. Az egyéni értékelések egyeztetése után közösen tesznek javaslatot az érettségi vizsgabizottságnak a diákok teljesítményének minősítésére.

A tantárgyi bizottság egyéni osztályozó ívet állít ki minden érettségizőről, amelyet a vizsgaszervező KH küld meg az illetékes érettségi vizsgabizottságnak.

Forrás: MTI
Kép forrása: Balogh Zoltán, MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Érettségi – Kezdődnek a szóbeli vizsgák

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
More in Közoktatás
Áprilistól lesz újra dolga a felvételizőknek
Online tudástárat fejlesztett gyerekeknek a Ruben Brandt csapata

Az élményszerű oktatást szolgáló online tudástárat fejlesztettek 12-18 év közötti gyerekeknek a Ruben Brandt, a gyűjtő...

Sokaknak nincs nyelvvizsgája
Alternatív nyelvoktatási módszert ajánl egy nemzetközi hálózat Magyarországon

Alternatív nyelvtanítási módszerrel elérhető, hogy a tanulók nyolcadikos-tizedikes korukra elismert nyelvvizsgát tegyenek, és ehhez feleannyi tanóra...

Close