PSZ: ha a kormány nem teljesíti a követeléseket, tüntetés, majd országos sztrájk lesz



Ha a kormány a magyar közoktatás napjáig – november 22-ig – nem teljesíti a követeléseket, akkor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) őszre tüntetést, ha “ez sem elég”, 2020 januárjára országos sztrájkot szervez – mondta a PSZ elnöke hétfőn, budapesti sajtótájékoztatón.

Szabó Zsuzsa közölte, a bejelentett akciókról a szakszervezet előző napi kongresszusán döntöttek.

Kiemelte: ragaszkodnak ahhoz, hogy a tárgyalások minél előbb elinduljanak, de alapvetően nem a tüntetés, a sztrájk az elsődleges cél, hanem az, hogy ötpontos követelésük teljesüljön záros határidőn belül. Ezek között szerepel a pedagógusok, az oktatásban dolgozók bérének rendezése, a munkaterhelés csökkentése.

“Elég volt, elfogyott a türelmünk, az elégedetlenség és az elkeseredettség óriási” – fogalmazott Szabó Zsuzsa, hozzátéve: egy évig tárgyaltak, de nem értek el eredményt. Ezért döntöttek úgy, hogy akciókat hirdetnek – jelezte.

Az érdekvédelmi vezető közölte: minőségi oktatás nélkül az ország versenyképessége is veszélybe kerül. Nem tartható, hogy a diplomásbéreknél 38 százalékkal alacsonyabb a magyar pedagógusok bére, és az sem, hogy a pályakezdők bérét ki kell egészíteni a garantált bérminimum eléréséhez – mondta.

Hozzátette: ha azt akarják, hogy legyenek pedagógusok, akik biztosítják a minőségi oktatást, azt csakis a pedagóguspálya presztízsének emelésével lehet elérni. Az utolsó pillanatban vagyunk, záros határidőn belül rendezni kell ezeket a kérdéseket – hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy minden akció előtt megszólítják majd a szülőket, az oktatásban érintett szakszervezetet és a szakszervezeti konföderációkat, az oktatásban jelen lévő problémák ugyanis az egész társadalmat érintik. 

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a szakszervezet gyorsjelentését ismertetve kiemelte: továbbra is 67-68 óra a pedagógusok heti munkaterhelése. Éves szinten 45 órát helyettesítenek ingyen, emellett hetente 5 órát úgy dolgoznak, hogy azt nem tudják elszámolni, példaként említette a gyermekek étkeztetését, felügyeletét. A túlmunkáért csak 6 százalék kapott pénzbeli juttatást. A válaszadó pedagógusok 16 százaléka magántanítványokkal foglalkozik, 22 százalék másodállást vállal – sorolta. 

Kitért arra is, hogy jelentős a bérfeszültség a versenyszféra és a közszféra alkalmazottjai között, elvesztette értékét az a bérfelzárkóztatás, ami tulajdonképpen soha nem volt 50 százalékos. Mostanra ott tartunk, hogy a Romániában dolgozó pedagógusok bruttó keresete magasabb, mint a magyar pedagógusok átlagkeresete – mondta a szervezet alelnöke.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

PSZ: ha a kormány nem teljesíti a követeléseket, tüntetés, majd országos sztrájk lesz

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Közoktatás
Fiatal kutatók több mint fele gondolkodik a pálya elhagyásán
Kutatók éjszakája – Fizikai kísérletek, filmvetítés és ételkészítés a BGE programjai között

Idén is interaktív ismeretterjesztő és szórakoztató programok keretében mutatják be a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) folyó...

Normatív támogatással élt vissza egy alapítványi iskola
Alternatív tanórákat tartottak az országos diáksztrájk napján

Alternatív tanítási órákat tartottak pénteken, az erre a napra meghirdetett országos diáksztrájk során Budapesten, Pécsen és...

Close