Új tantárgyat vezetnek be a Nemzeti alaptantervbe



Digitális kultúra néven várhatóan új tantárgy is bekerül angolszász mintára a hazai köznevelés repertoárjába – mondta a Magyar Nemzetnek Major Gábor, a Makerspace.hu ügyvezetője.

A megújuló Nemzeti alaptanterv szakmai előkészítésében részt vevő Major Gábor a lapnak elmondta, a szakképzésben is hangsúlyos szerephez fog jutni a digitális alkotás: uniós forrásból országszerte 60 alkotóműhelyben gyakorolhatják majd a diákok például a lézervágást, a robotikát, a 3D-s tervezést és nyomtatást, az elektronikai programozást vagy éppen a digitális varrást.

A Makerspace.hu tananyagait mérnökökkel együttműködve a pedagógusok fejlesztik, és a cég saját táboraiban, szakkörein tesztelik, finomítják őket. A tizenöt különböző tematikájú pedagógiai csomagból eddig három készült el angol és magyar nyelven.

Major Gábor elmondta, hogy az első megrendelőik magán- és egyházi fenntartású iskolákból érkeztek, de bízik benne, hogy rövidesen az állami köznevelési és szakképzési intézményekben is tudnak mintaprogramokat indítani. Egyelőre inkább szakköröket, táborokat, tanórákon kívüli foglalkozásokat tudnak támogatni. Ez viszont hamarosan változni fog, mert a 2020-ban bevezetendő új Nemzeti alaptantervben – angolszász mintára – várhatóan meg fog jelenni a Digitális kultúra nevű új tantárgy.

Forrás

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Új tantárgyat vezetnek be a Nemzeti alaptantervbe

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
More in Közoktatás, Szakképzés
Előkészítik a tankönyveket kiszállításra a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. üllői raktárában
Holnap indul a tankönyvek kiszállítása az iskolákba

Augusztus 1-jén kezdik meg a tankönyvek kiszállítását, és a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. tervei szerint pedig augusztus...

Hat magyar érem a kémiai diákolimpián
Négy érmet nyertek magyar gimnazisták a párizsi kémiai diákolimpián

Két ezüst- és két bronzérmet nyertek magyar gimnazisták a július 21. és 29. között megrendezett 51....

Close