2020-tól több mint 166 ezer forint lesz a hallgatói normatíva


A kormány két lépésben emeli 166 600 forintra a hallgatói normatívát – mondta el a Magyar Időknek Bódis József oktatásért felelős államtitkár.

A szombaton megjelent interjúban hozzátette: az első lépés már megtörtént, szeptember óta megemelték a szociális ösztöndíjak kifizetésére rendelkezésre álló keretösszeget 40 százalékkal, a tanulmányi ösztöndíj növelésével 2020. február 1-jétől érik el a teljes összeget.

Bódis József úgy fogalmazott: “A felsőoktatásnak az az igazi küldetése, hogy az arra alkalmas tanulók a lehető legmagasabb képzettséghez jussanak. Ezért az állam a többi között szociális és tanulmányi ösztöndíjjal támogatja a diákokat, hogy a tanulásra tudjanak koncentrálni. Már évek óta nem volt mód az ösztöndíjak emelésére, de most megnyílt rá a lehetőség.”

Emlékeztetett arra, hogy a tanulmányi átlaga alapján a felsőoktatási intézmény államilag támogatott teljes idejű képzésben részt vevő hallgatóinak legfeljebb 50 százaléka kaphat tanulmányi ösztöndíjat.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

2020-tól több mint 166 ezer forint lesz a hallgatói normatíva

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
More in Felsőoktatás
Online mesterkurzust indít Spike Lee filmrendező
Több mint 50 film érkezett a MÁK videopályázatára

Több mint 50 videofilmet készítettek a fiatalok a Magyar Államkincstár  (MÁK) "MesterVideó Pályázatára", és a legkülönbözőbb...

Ötven településen indul el a Tanítsunk Magyarországért! program
Ötven településen indul el a Tanítsunk Magyarországért! program

Négy megye ötven településén indul el a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó Tanítsunk Magyarországért! program -...

Close