A korai fejlesztés fontosságára hívja fel a figyelmet a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat


A korai fejlesztés fontosságára hívja fel a figyelmet a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat, hétfőtől egy héten át tanácsadással, bemutató foglalkozásokkal, előadással várnak minden érdeklődőt Budapest minden kerületében – közölte a Mosányi Enikő, a szolgálat főigazgatója az MTI-vel.

A közlemény szerint a február 4. és 8. között ötödik alkalommal megrendezett “Korai fejlesztés hete” programsorozat célja felhívni a figyelmet annak fontosságára, hogy azok a gyermekek, akiknek fejlődése eltér a kortársaikétól, akár a születésük pillanatát követően segítséget, diagnózist, támogató szolgáltatást, terápiás ellátást kapjanak. Továbbá, hogy tájékoztassák az érintetteket, melyik a legrövidebb, leghatékonyabb útvonal az ellátásba kerüléshez, valamint hogy milyen sokat tehet az érintett szülő a gyermekéért – írta.

Aki ugyanis időben kapja az ellátást, annál jelentősebb az állapotjavulás esélye – emelte ki.

Ismertette, a koraszülöttek esetében az a tapasztalat, hogy a terhesség alatt minden elveszített hét, öt százalékkal növeli a sajátos nevelési igény szükségességét iskoláskorban. A korai fejlesztésnek köszönhetően azonban nagy valószínűséggel esélyt kapnak, hogy felzárkóznak az időre született társaikhoz – tette hozzá.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

A korai fejlesztés fontosságára hívja fel a figyelmet a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
More in Közoktatás
A hátrányos helyzetű fiatalokat támogatja a Szalézi Intézmény Fenntartó és az NGM együttműködése
Még a héten lehet jelentkezni a Bonus Intra Országos Történelemversenyre

Még a héten jelentkezhetnek a 9-13. osztályos anyaországi és külhoni középiskolások a Bonus Intra Országos Történelemversenyre...

Diákhitel1
Tizenöt iskolában indul készpénzkímélő program

Tizenöt oktatási intézmény bevonásával készpénzkímélő iskolai program indul diákoknak és szülőknek a most kezdődő félévben -...

Close