A második negyedévben több mint 16 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók órabére éves szinten egy felmérés szerint



Idén a második negyedévben 1165 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami több mint 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest – derül ki a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó társaság a Trenkwalder Recruitment Kft. több mint 7 ezer dolgozó béradatait feldolgozó elemzéséből.

A cég és a BDO Magyarország tanácsadó vállalat közös közleménye szerint az ország szinte minden régióban jóval 1100 forint feletti átlagos órabérrel számolhatnak a szakmunkások, a Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon elérheti vagy akár meg is haladhatja az 1300-1400 forintot.

Hozzátették, hogy már az alacsonyabban fizetett betanított munkát végzők körében is csupán a nyugat- és dél-dunántúli, valamint az észak-alföldi régiókban fordul elő 1000 forint alatti órabér.

A közleményben Hamrák Viktor, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője kifejtette, hogy a következő időszakok béremelési üteme elsősorban azon múlik, hogy mennyire súlyosbodik a munkaerőhiány, illetve, hogy a vállalatok milyen hatékonysági lépésekkel tudják ellensúlyozni ennek negatív következményeit.

A felsőbb kategóriákban is gyorsult a béremelkedés üteme: a BDO Magyarország több mint 60, nemzetközi tulajdonú magyarországi leányvállalat közel 500 középvezetőjénél idén a második negyedévben 5,1 százalékos éves bérnövekedést tapasztalt.

Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere a közlemény szerint elmondta, hogy tavaly ilyenkor 4,7 százalékos bérnövekedés zajlott le ebben a szegmensben, vagyis a bérek emelkedésének gyorsulása ebben a körben is észlelhető. Arra számítanak, hogy ez a gyorsuló tendencia a következő időszakban is folytatódni fog. Ezt egyrészt az infláció korábbinál magasabb üteme kényszerítheti ki a munkaadókból, másrészt a munkaerő megtartásának is fontos feltétele ez, hiszen ebben a körben egy jó munkahely-váltással akár 20-30 százalékkal magasabb bérszint is elérhető lehet – fogalmazott a szakember.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

A második negyedévben több mint 16 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók órabére éves szinten egy felmérés szerint

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Karrier, Szakmák
Megoldódik az informatikushiány?
Még mindig hatalmas az informatikushiány

Szinte a teljes informatikai ágazat hiánnyal küzd, de néhány munkakörben különösen sok betöltetlen állás van, mint...

Pályaválasztás - Pénteken lesz a Szakmák éjszakája
Ezeken a területeken szeretnének a legtöbben elhelyezkedni ma Magyarországon

Gyártósor és adminisztráció – ezeken a területeken szeretnének a legtöbben elhelyezkedni ma Magyarországon, a coach, a...

Close