Államosíthatják a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit?


Nem sérti a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) autonómiáját a testület költségvetését érintő törvénymódosítás – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az M1 aktuális csatornának. 

„Senki nem akarja az MTA-t államosítani” – jelentette ki a tárcavezető az ezzel kapcsolatos kritikákra reagálva, hozzátéve: a tervezett módosítás a források hatékonyabb elosztását szolgálja a jobb eredmények érdekében, és szeretnék, hogy erre vonatkozóan szülessen egy megállapodás a tudomány szereplőivel.

Az egységes innovációs és tudománypolitika megteremtése tisztán szakmai kérdés, amely nemcsak az MTA, hanem az egyetemek és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal forrásait is érinti – közölte.

Kiemelte, a lépés nem sérti semmilyen módon az MTA érdekeit és autonómiáját. „Hiszen ezt a forrást az MTA meg fogja kapni. Annyi változás lesz, hogy megállapodunk bizonyos nagyobb ügyekben” – fogalmazott.

Palkovics László elmondta, az MTA továbbra is önállóan dönthet kutatóintézetei finanszírozásáról és személyi kérdéseiről, a végrehajtandó projektekről és programokról.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy egységes innovációs és tudománypolitikai stratégia jön létre, ezért az állami intézményeknél lévő, kutatásra fordítható, összesen mintegy 70 milliárd forintnyi forrás felosztását a jövőben az innovációs tárca koordinálja.

Az MTA péntek délután kiadott közleménye szerint a 2019. évi költségvetési törvény és az MTA-törvény módosításának előkészítése előzetes konzultáció nélkül történt, ezért azt kérik a kormánytól, hogy ezek a törvényjavaslatok ebben a formában ne kerüljenek az Országgyűlés elé.

Mint felidézik, az ITM június 12-i elektronikus levelében kérte az Akadémiát az 1994. évi XL. törvény módosításának véleményezésére, irreálisan rövid határidejű válaszadást kérve. A javaslat olyan kormányzati kezdeményezést készít elő, amely a kutatás-fejlesztési forrásokat az ITM költségvetési fejezetébe utalja. A 2019-es költségvetési tervezet szerint összesen mintegy 40 milliárd forintos MTA költségvetési alap-előirányzatból 28 milliárd forint kerülne át az ITM-hez. A 28 milliárdból mintegy 20 milliárd forint a kutatások témájától független bér- és működési költségeket tartalmaz.

Az MTA elnökségének pénteki rendkívüli ülésén elfogadott határozat szerint ezért a köztestület ragaszkodik ahhoz, hogy az intézethálózat fenntartására tervezett állandó, az alapfeladatokkal kapcsolatos költségek az MTA-nál maradjanak, és ne csökkenjen a felfedező kutatások támogatása – olvasható a közleményben.

Ugyancsak szeretnék, ha az intézetek és kutatóközpontok kutatási témáiról, ezek támogatási arányairól és formáiról, az intézetigazgatók, vezető kutatók kinevezéséről az Akadémián eddig is alkalmazott eljárás szerint döntsenek. Úgy vélik, elengedhetetlen, hogy a tudományos pályázatok értékelését és a döntéshozatalt a terület legjobb szakértőiből álló akadémiai bizottságok végezzék.

Álláspontjuk szerint a tudományos pályázatokon belül az alapkutatást segítő pályázatokat el kell különíteni az alkalmazott pályázatoktól; az előbbieknél minden tudományterület kutatási témáit engedni kell pályázni, és a támogatás odaítélésekor csak a nemzetközi mércével mért kiválóság számíthat.

Forrás: MTI

Kép forrása

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Államosíthatják a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit?

Olvasáshoz szükséges idő: 3 min
0
More in Felsőoktatás
Ismét leégett a glasgow-i művészeti egyetem
Ismét leégett a glasgow-i művészeti egyetem

Teljesen kiégett szombatra a Glasgow School of Art (GSA), a skóciai nagyváros világhírű, egyetemi szintű képzést...

Ösztöndíjpályázat kiemelkedően teljesítő diákhiteles hallgatóknak
Végzős középiskolásoknak indított ösztöndíjprogramot az SZTE

Végzős középiskolásoknak indított ösztöndíjprogramot a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a felsőoktatási intézmény azokat a tehetséges diákokat támogatja...

Close