Átadták a nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjakat


Átadták a nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjakat pénteken Budapesten.

Kisgyőri Roland, az Emberi Erőforrások Minisztériuma esélyteremtési főosztályának vezetője az ünnepségen úgy fogalmazott, hogy az ösztöndíj egy lehetőség, egy mérföldkő, amely új kapukat nyit meg, de nem jelent egyértelmű belépőt sehova.

A nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíj a Nemzeti Tehetség Program része, amely 2028-ig kijelöli a kormánynak a tehetséggondozás irányát – mondta el a főosztályvezető. Kitért arra is, az ösztöndíjasoknak létrehoztak egy alumni programot, hogy tarthassák egymással a kapcsolatot.

A pályázati kiírás szerint az ösztöndíjat általános és középiskolai tanulók, alap-, mester-, doktori vagy osztatlan képzésben részt vevő hallgatók, oktatók, kutatók, valamint a pályázat benyújtásakor tanulói jogviszonnyal nem rendelkező kiemelkedően tehetséges fiatalok és fiatal felnőttek nyerhetik el.

A pályázat ez évi keretösszege 345 millió forint volt. Az elnyert összegből finanszírozni lehet például magánórákat, versenyrészvételt, de lehet hangszert vagy számítógépet is vásárolni.

A Nemzeti Tehetség Programot – amelyet az Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal fogadott el – a személyi jövedelemadó egy százalékával lehet támogatni, az összegyűlt összeget a kormány megduplázza.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Átadták a nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjakat

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
More in Felsőoktatás, Közoktatás, Motiváció
Jelentősen nőtt a jövő évi pedagógusminősítésre jelentkezők száma
Több száz vélemény érkezett az új Nemzeti alaptanterv munkaanyagához

Több száz szakmai és társadalmi észrevétel érkezett a Nemzeti alaptanterv (Nat) munkaanyagához, a rendkívül eltérő koncepcionális...

Érettségi – közel 65 ezer diák vizsgázott angolból
A következő hetekben a kormány elé kerül az idegen nyelvi stratégia

A következő hetekben kerül a kormány elé az idegen nyelvi stratégia - mondta Maruzsa Zoltán, köznevelési...

Close