Bővül a duális képzések köre a Debreceni Egyetemen


Bővül a duális képzések köre a Debreceni Egyetemen (DE): a műszaki, a gazdaságtudományi és a természettudományi kar, illetve a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. közötti megállapodás értelmében a jövő tanévben olyan szakemberek képzése kezdődik meg, akik a közlekedési ágazatban hasznosítható gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek – írja az MTI.

Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója az együttműködési megállapodás aláírásakor közölte, a duális formában tanuló hallgatók a képzési idő egy részében gyakorlati oktatáson vesznek részt vállalatuk telephelyein, ahol a társaság szakemberei segítik majd őket. A képzés során az egyetemi tananyagon túl lényegesen több tapasztalatra tesznek szert, ezzel nőnek a munkaerőpiaci esélyeik.

Az érintett karok dékánjainak tájékoztatása szerint az együttműködési megállapodás értelmében a fiatalok a 2018/2019-es tanévben a DE gazdaságtudományi karára számvitel, vállalkozásfejlesztés, vezetés és szervezés mesterszakra, továbbá kontrolling és teljesítménymenedzsment, emberi erőforrás menedzsment és szervezetfejlesztés specializációra jelentkezhetnek.

A műszaki karon műszaki menedzser mesterszakon, míg a természettudományi és technológiai karon villamosmérnök szakon tanulhatnak duális képzésben mindazok, akik mind az egyetem, mind a közlekedési cég felvételi, illetve kiválasztási eljárásán megfelelnek – hangzott el az aláíráskor tartott sajtótájékoztatón.

 

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Bővül a duális képzések köre a Debreceni Egyetemen

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
More in Felsőoktatás
Magyar egyetem toplista
Magyar egyetem a világ legjobbjai közt

A világ legjobb 400 egyeteme között a Semmelweis a Times Higher Education képzésterületi rangsoraiban – írja...

BGE Pályaorientációs program
Pályaorientációs programokat indít a Budapesti Gazdasági Egyetem

Pályaorientációs programokat indít a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) középiskolások részére, hogy kiemelten népszerűsítse körükben a gazdaságinformatikus...

Close