Elkezdődött a Tanítsunk Magyarországért mentorprogram első nyári tábora Nyíregyházán

Megnyílt a Tanítsunk Magyarországért program első nyári tábora Nyíregyházán, a kezdeményezés keretében a következő tanévtől mintegy 1200 hetedik osztályos kisdiákot mentorál majd több mint háromszáz egyetemi hallgató – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.

Azt írták, hogy az ITM és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által életre hívott Tanítsunk Magyarországért programban négy felsőoktatási intézmény, a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem azon hallgatói vehetnek részt, akik valamelyik intézményben sikeresen teljesítettek egy féléves egyetemi mentorkurzust.

A sikeresen vizsgázók ezt követően többnapos nyári táborban találkoznak leendő általános iskolás mentoráltjaikkal, az első tábort június 24. és 26. között rendezik Nyíregyházán.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint azt mondta: a világon mindenhol, így Magyarországon is vannak a továbbtanulási és munkalehetőségektől távolabb eső településeken élő fiatalok.

„A Tanítsunk Magyarországért program arról szól, hogy még időben megmutassuk nekik, mennyi lehetőség áll előttük, ha jól választanak szakmát vagy továbbtanulnak” – mondta az államtitkár.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Elkezdődött a Tanítsunk Magyarországért mentorprogram első nyári tábora Nyíregyházán

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.57)