Ezekkel a szakmákkal lehet a legkönnyebben elhelyezkedni



A kormány minden évben elkészíti az adott évre vonatkozó hiány-szakképesítések listáját, vagyis felmérik, hogy melyik megyében mely szakemberekből van a legnagyobb hiány. A 2019/2020-as tanévre vonatkozó lista már elérhető.

A felmérés készítői megyékre és a fővárosra külön lebontva rangsorolták azt a 25 szakmát, ahol a legégetőbb a munkaerőhiány. Idén a legkeresettebb szakma a gépi forgácsoló. Ez a foglalkozás az összes megyénkben előkelő helyezést ért el a 25-ös listában – írja a TanfolyamOKJ.hu.

A második helyen a hegesztő, a harmadik helyen pedig a villanyszerelő áll. Ha csak az első 5 helyezést nézzük minden megyénél és Budapest esetében is, akkor azt látjuk, hogy a gépi forgácsoló 11 megyében került be a top 5-be, a hegesztő 10 megyében, a villanyszerelő, a kőműves és az ács pedig 7 megyében szerepel az 5 legnagyobb hiányszakma között.

Első és második helyen is általában ezek a szakmák álltak a legtöbbször. Az ács hivatás 7 megyében a legkeresettebb, a hegesztő 6, a gépi forgácsoló pedig 5 megyében. Több megyénél pedig ezek kombinációi foglalnak helyet a top 2-ben.

Előkelő helyen szerepel még a hiányszakmák listáján az asztalos, a burkoló, a festő, mázoló, tapétázó, az erősáramú elektrotechnikus, vagy a központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakma is.

Vannak azonban olyan hiányszakmák is, ahol a nők is remekül érvényesülhetnek. Nagy szükség van például kisgyermekgondozó, -nevelőkre és gyógymasszőrökre Zala megyében, cukrászokra Heves, Somogy és Tolna megyében. 6 megyében és a fővárosban is nagyon keresettek a szakácsok.

Számtalan betöltendő eladói állás van Budapesten és még 11 megyében, a szociális gondozó és ápolókra pedig 15 megyében illetve a fővárosban is hatalmas igény lenne.

Ha valaki pincérként szeretne elhelyezkedni, akkor Komárom-Esztergom és Somogy megyében van a legkönnyebb helyzetben, ha pedig Virágkötő és virágkereskedő szeretne lenni, akkor Budapesten valamint Győr-Moson-Sopron megyében érdemes munkát keresni.

Forrás

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Ezekkel a szakmákkal lehet a legkönnyebben elhelyezkedni

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Felnőttképzés, Karrier, Szakképzés, Szakmák
NAV: adóköteles a nyári diákmunkával szerzett jövedelem is
Támogatást kaphatnak azok a munkaadók, akik diákokat alkalmaznak

Jelentős támogatást kaphatnak azok a munkaadók, akik július 1. és augusztus 30. között diákokat alkalmaznak a...

KSH: tovább csökkent a munkanélküliség március-májusban
KSH: újabb mélypontra süllyedt a munkanélküliség

A március-májusi időszak átlagában, 3,4 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ami újabb rekordnak számít az előző...

Close