Ezért nem fejezik be a fiatalok az egyetemet

Azon 34 évnél fiatalabb magyarok legnagyobb része, akik jártak felsőoktatási intézménybe, de nem szereztek diplomát, azért nem tették meg, mert túl nehéznek találták a tanulmányokat. Ez az indok ugyanakkor csak az esetek feléért felel – írja a Portfolio.

Az Európai Bizottság statisztikai főigazgatóságának (Eurostat) adatai szerint Magyarországon 2016-ban 40 800 olyan 34 év alatti személy volt, aki bár járt egyetemre vagy főiskolára, de nem szerzett diplomát és be is fejezte tanulmányait.

Magyarországon az EU-s átlagnál jóval többen hagyták ott az egyetemet vagy főiskolát azért, mert túl nehezek voltak a tanulmányok. Míg hazánkban az összes tanulmánymegszakítás feléért felelt ez az ok, addig az EU-ban csak kevesebb, mint minden ötödikért (18%).

A statisztika szerint hazánkban mindössze 10% volt azoknak az aránya, akik úgy érezték, hogy a felsőoktatási programra nincs szükségük vagy elveszett volna az érdeklődésük. Ez az arány, az EU-ban 23 százalék, Csehországban pedig 25 százalék.

Forrás

 

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Ezért nem fejezik be a fiatalok az egyetemet

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.47)