Gépipari céggel közösen alapított tanszéket a Pécsi Tudományegyetem


Tanszéket alapított a Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Műszaki és Informatikai Karával közösen – tájékoztatta a vállalat az MTI-t.

A közlemény szerint a pécsi székhelyű, több mint ezer embernek munkát adó német tulajdonú vállalat és a PTE célja, hogy a technológiai világszínvonalat értő, ismerő, ipari környezetben alkalmazni is tudó gépész szakemberek szerezzenek diplomát. A “Hauni Technológiák Tanszék” a Mérnöki és Smart Technológiák Intézet keretein belül kezdi meg a működését.

A tanszéken elsősorban a mérnök-, ezen belül is a gépészmérnök-hallgatók oktatásában vállal még nagyobb szerepet a cég.

A német tulajdonú, Pécsen negyedszázada jelen lévő vállalat célja növelni a gyakorlati oktatás súlyát, hogy magasan képzett, idegen nyelveket beszélő hallgatók szerezzenek diplomát, akik az egész térség számára biztosítani tudják a munkaerő-utánpótlást.

A mérnökhallgatók a duális képzés keretében idejük felét egyetemi elméleti, másik felét a gyártósor mellett, gyakorlati képzéssel tölthetik. A tanszéken a PTE oktatói és a Hauni szakemberei is tanítani fognak. A cég szerepet vállal a tananyagfejlesztésben is.

Az új szervezeti egység választható tárgyai a szeptemberben kezdődő félévben jelennek meg először a gépészmérnök-hallgatók órarendjében.

A Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Pécs és Baranya megye egyik legnagyobb iparvállalata. A kft. anyavállalata, a német tulajdonú Körber csoporthoz tartozó, hamburgi székhelyű Hauni Maschinenbau GmbH több mint húsz országban van jelen. A magyarországi leányvállalat 1994 óta működik Pécsen, a termelést az egykori Sopianae Gépgyár csarnokainak és gépeinek megvásárlása után, 10 ezer négyzetméteren kezdték 210 alkalmazottal. 2013-ban jelentősen gyárbővítést jelentettek be, egy éve megjelent tájékoztatásuk szerint már 1350-re növelték a munkavállalói létszámot.

A cég 2018-ban stratégiai együttműködési megállapodást kötött a tudományegyetemmel, korábban pedig 160 millió forintos beruházással tanműhelyt épített, hogy a leendő mérnökök és szakmunkások képzését támogassa. A kft. 2018-ban 127 millió euró nettó árbevételt és 6,6 millió euró adózás előtti eredményt ért el.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Gépipari céggel közösen alapított tanszéket a Pécsi Tudományegyetem

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Felsőoktatás
Kapkodnak a cégek a diákmunkások után
Adózási szempontból felnőttek a nyári munkát vállaló diákok

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül...

Több mint száz fellépő várja az EFOTT-ra érkezőket vasárnapig Velencén
Több mint kétszáz fellépő az EFOTT-on

Több mint kétszáz fellépővel - köztük Rita Orával - rendezik meg az Egyetemisták és Főiskolások Országos...

Close