Kapkodnak a cégek a diákmunkások után


A diákszövetkezetek honlapját böngészve kiderül, óriási az igény a fiatal munkaerőre, és meg is fizetik azt – írja a Pénzcentrum.  A minimális órabér is közel 1000 forint, de van olyan cég is, ahol a diákok óránként 2000 forintot kereshetnek.

A tanév lezárulta után elindult a diákmunka szezon. Az interneten böngészve rengeteg álláslehetőséget találni, és úgy tűnik, a cégek kapkodnak a fiatal munkaerő után.

Az IT, illetve mérnöki feladatok a legjövedelmezőbbek illetve a különleges nyelvtudást igénylő megkeresések. Ez nem új tendencia, korábban is magasabb volt ezen pozícióknak az óradíja. Egyre több informatikust keresnek a cégek, sőt az SSC -k tekintetében a több nyelven beszélő informatikus hallgatók iránt is nagy az igény.

Aki informatikában jártas, az minimum 1000, de inkább 1200-1700-as órabérre számíthat. A Full-Stack/Frontend fejlesztőknek és a szoftverfejlesztőknek azonban már 2000 forintos órabért kínálnak a cégek.

A különböző gyakornoki pozíciók is jól fizetnek, de ezek a programok csak korlátozott számban tudnak lehetőséget biztosítani a diákoknak. HR toborzó gyakornokként óránként közel 1200-1300, mérnök, pénzügyi és kereskedelmi gyakornokként 1000-1300, könyvelő gyakornokként nagyjából 1300, műszaki gyakornokként 1300-1600 forintos óradíjra lehet számítani.

Ahogyan a munkák spektruma is széles skálán mozog, úgy a bérek is ennek megfelelően változnak. A könnyű fizikai munkák esetében 1000 forint körüli összegről indulnak, az irodai, a nyelvet igénylő irodai munkák esetében az 1000-1500 közötti bérekről beszélhetünk. A komoly szakmai tudást igénylő munkák tekintetében a bérek esetenként a több ezer forintot is elérhetik.

Forrás

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Kapkodnak a cégek a diákmunkások után

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
More in Felsőoktatás, Karrier, Közoktatás, Motiváció, Szakképzés
Fotópályázat
Kihirdették a Ludovika Campus és az Orczy-park fotópályázat győzteseit

Több mint 700 pályamű közül díjazták négy kategóriában a Ludovika Campus és az Orczy-park bemutatására meghirdetett...

Ez a 10 legnépszerűbb OKJ képzés
9 tévhit az ingyenes OKJ képzésekkel kapcsolatban

Ha valaki továbbtanuláson gondolkodik, nem csak a főiskola vagy az egyetem jöhet szóba. Rengeteg szakmát lehet...

Close