Kásler: 2020-ra a középiskolások is ingyenesen kapják majd a tankönyveket


2020-ra minden alap- és középfokú képzésben résztvevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Amikor a program 2013-ban elindult, csak az első évfolyamosok kaptak ingyen tankönyvet, 2018-ban már egymillió volt az érintettek száma – ismertette a miniszter, hozzátéve, az állam akkor több mint 12 milliárd forintot költött tankönyvtámogatásra.

Hangsúlyozta, a támogatás célja a családok tehermentesítése, az esélyegyenlőség biztosítása, valamint hogy a kormány olyan minőségi tankönyvellátásban részesítse a diákokat, amely megfelel a 21. század kihívásainak.

Kásler Miklós kitért arra is: tavaly lejárt a legtöbb tankönyv megjelentetésének engedélye, ezért az állam átveszi a nemzetiségi oktatáshoz szükséges és a pedagógusok által magas színvonalúnak ítélt tankönyveket. Ez a kormánynak 1,6 milliárd forintos kiadást jelent – tudatta.

Kásler Miklós a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az egységes tananyaggal kapcsolatban azt mondta, ezzel nem szürkül el az oktatás, hanem egy olyan törzsanyag jön létre, amelyet mindenkinek illik és érdemes elsajátítania. Emellett a magyar oktatási rendszer széles palettán kínál mindenféle ismeretszerzési lehetőséget – tette hozzá.

Forrás: MTI

Kép forrása: Máthé Zoltán, MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Kásler: 2020-ra a középiskolások is ingyenesen kapják majd a tankönyveket

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
More in Közoktatás
Több tízezer gyermeket várnak idén nyáron az Erzsébet-táborokba
Már lehet jelentkezni a tavaszi és nyári Erzsébet-táborokba

Már lehet jelentkezni a tavaszi és nyári ottalvós Erzsébet-táborokba, amelyekbe 20-150 fős csoportokat várnak - közölte...

Lemaradhat a tananyagban a nem iskolaérett gyerek
Lemaradhat a tananyagban a nem iskolaérett gyerek

Lemaradhat a tananyagban az a gyermek, akit nem iskolaéretten írattak be az iskolába - közölte Szakács...

Close