Kormányzati ciklusokon átívelő oktatáspolitikát szeretne a PSZ új vezetése


A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) új vezetése elkötelezett egy kormányokon átívelő oktatáspolitika megvalósításában – hangzott el az érdekképviselet keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Szabó Zsuzsa, a szervezet új elnöke azt mondta, a kormányzatokon átívelő oktatáspolitikához véleményük szerint szükség lenne egy elemzésre, amelyből kiderülhet, mely területeken vannak problémák, melyek az erősségek és a gyengeségek. Ebben az elemzésben pedig a PSZ részt kíván venni – jelentette ki.

Kiemelte, a kormánnyal 2013-ban kötött megállapodást tekintik kiindulópontnak, az abban meghatározott és eddig meg nem valósult feladatok pedig prioritást élveznek a következő időszakban.

Szorgalmazzák a költségvetési források “oktatási feladatokhoz” rendelését, tapasztalataik szerint ugyanis az elmúlt időszakban erős pénzkivonás történt, amely sok esetben ellehetetlenítette a működést.

A minőségi oktatáshoz nemcsak anyagi, hanem “emberi erőforrások” is szükségesek, ezért meg kell oldani a munkaerőhiányt is – tette hozzá.

Nagy feszültségeket generáló kérdésnek nevezte pedagógusok munkaterheit, amelyek veszélyeztethetik a munkavégzést, ezért a munkaidő is elsőbbséget élvező kérdés számukra.

Problémának tartják továbbá, hogy az életpálya bevezetésekor a pedagógusok nem egyszerre kapták meg az ehhez társított bért, pedig a PSZ szerint ez mindenkinek jár és a minőségi munkát el kell ismerni – mondta a szervezet elnöke.

Hozzátette, meg kellene oldani azt is, hogy közalkalmazotti jogviszonyban dolgozzanak a pedagógusok.

Szabó Zsuzsa úgy fogalmazott, mivel kormányzati részről egyelőre nehéz meghatározni, mi az oktatáspolitika célja és elképzelése, a PSZ – múlt hétvégén tartott tisztújító kongresszusán – rugalmas programokat igyekezett megalkotni, hogy legyen majd egy eszközrendszerük, ha kiderül az irány.

A sajtótájékoztatón bemutatkozott az ismételten alelnökké választott Gosztonyi Gábor, aki 2016 márciusa óta látja el feladatát, valamint Totyik Tamás, aki alelnökké választása előtt alapszervezeti, majd járási titkár volt. Szabó Zsuzsa tíz éve az országos vezetőség tagja, korábban alelnökként dolgozott.

Forrás: MTI

Kép forrása: Bruzák Noémi, MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Kormányzati ciklusokon átívelő oktatáspolitikát szeretne a PSZ új vezetése

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Közoktatás, Szakképzés
Mobil applikáció
Nem használják kellő biztonsággal a kamaszok a technológiai eszközöket

Nem tudatosan és nem kellő biztonsággal használják a kamaszok a rendelkezésükre álló technológiai eszközöket – derül...

A diákok mintegy 97 százalékát felvették középfokú iskolába
A II. Kárpát-medencei Tehetségtábor komplex programokkal várja a fiatalokat

A július 2-8. között megrendezendő II. Kárpát-medencei Tehetségtáborban kulturális és természeti értékeket egyaránt magába foglaló komplex...

Close