Lakossági szűréseket végeznek szeptembertől a Semmelweis Egyetemen hallgatói



Lakossági népegészségügyi szűréseket végeznek szeptembertől a Semmelweis Egyetemen hallgatói – közölte az intézmény szombaton az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint tanulmányi kreditpontot kapnak ősztől azok az orvostanhallgatók, akik tantárgyi keretek között megvalósuló egészségfejlesztési tevékenységet, szűréseket végeznek.

Közölték: a szenátus februári ülésén megalapított Semmelweis Egészségfejlesztési Központ és a Népegészségügyi Intézet együttműködésében induló tantárgy a megújuló curriculum reform fontos elemét képezi. A kötelező kurzus célja az egészségmegőrzéshez, népegészségügyi szűrésekhez kapcsolódó gyakorlati ismeretek átadása.

A 2019 őszével kezdődő jubileumi évben a gyakorlati képzést előtérbe helyezve újítják meg a magyar orvosképzést – írták, hangsúlyozva, így a betegágy mellé már jelentős gyakorlati tapasztalattal érkeznek meg a fiatal orvosok.

Merkely Béla rektort idézve közölték: a fejlett országokhoz hasonlóan Magyarországra is jellemzőek az olyan népegészségügyi problémák, mint az egészségtelen életmód, a szív- és érrendszeri vagy akár a daganatos megbetegedések. Épp ezért az orvosok képzése során is szükséges az egészségmegőrzéshez, népegészségügyi szűrésekhez kapcsolódó gyakorlati ismeretek elsajátítása, vagyis a prevenciós szemléletformálás.

A rektor hozzátette, mivel egy orvosképzéssel foglalkozó egyetemnek feladata a hallgatók egészségre nevelése is, ezért hasonlóan az iskolákhoz, az ősztől megújuló curriculumban minden karon és évfolyamon tantárgyként vezetik be a rendszeres testnevelést.

Azt is kiemelte, mivel a Semmelweis Egyetem jó példával is szeretne elöl járni, a jövőben nemcsak a betegellátásban, hanem a lakossági egészségmegőrzésben is vezető szerepet kíván betölteni. Az egyetem szenátusa ezért hozta létre idén februárban a Semmelweis Egészségfejlesztési Központot, amelynek célja az egészségmegőrzés korszerű szervezeti kereteinek megteremtése.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Lakossági szűréseket végeznek szeptembertől a Semmelweis Egyetemen hallgatói

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Felsőoktatás
Állásbörzét rendeznek a Szegedi Tudományegyetemen
Állásbörzét tartanak állami vállalatok szerdán

Másodszor szervez közösen állásbörzét a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (STRATOSZ), Budapest Főváros Kormányhivatala és...

Diákhitel1
Még három napig lehet a diákhitel kérelmeket leadni a tavaszi félévre

Még három napig, azaz május 15-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket az arra jogosult hallgatók, ha június...

Close