Ma van a pedagógusnap


Ma van a pedagógusnap: hagyományosan ekkor köszöntik a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat. A köznevelésben mintegy 145 ezer tanító, tanár, óvodapedagógus, a felsőoktatásban csaknem 20 ezer oktató dolgozik.

Magyarországon 1952 júniusa óta köszöntik a pedagógusokat, akkor adták át először a kiváló tanítói és tanári okleveleket.

Pénteken a fővárosban tartott ünnepségen Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter és Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár az oktatási-nevelési területen végzett kiemelkedő munkáért járó Eötvös József- és Apáczai Csere János-díjat, a felsőoktatás területén végzett kiemelkedő munkáért járó Szent-Györgyi Albert-díjat, a kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért odaítélhető Brunszvik Teréz-díjat, valamint a gyerekek harmonikus személyiségformálásában kiemelkedő munkáért adományozható Németh László-díjat nyújtott át.

Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője vasárnap, a pedagógusnapon tartott budapesti sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a tanároknak. Hangsúlyozta, hogy hiába vezettek be életpályamodellt a pedagógusoknak, a rendszer több sebből vérzik, a megadott béremelés mértéke nem elégséges.

Az LMP úgy alakítaná át az életpályamodellt, hogy még jobban emelné a kezdő pedagógusok bérét, hiszen ők jelenleg csupán nettó 117 ezer vagy 131 ezer forintot keresnek, emellett heti 20 órában maximálná a kötelező kontaktórák számát. Ennél többet lehetne vállalni, de előírni nem – tette hozzá. Kitért arra, hogy új Nemzeti alaptantervet (Nat) vezetnének be, mivel a mostani mind a pedagógusokra, mind a diákokra túl sok feladatot ró.

Beszélt arról, hogy a nevelést-oktatást segítő több tízezer szakember – dajkák, iskolatitkárok, pedagógiai asszisztensek – helyzetével szintén foglalkozni kell, mert ők kimaradtak az életpályamodellből, a béremelésből.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője hangsúlyozta: a 21. századi oktatás megteremtésének legfontosabb feltétele a tanítók, tanárok munkájának megkönnyítése. Ennek érdekében a Párbeszéd jelenősen növelné a pedagógiai asszisztensek, az iskolapszichológusok számát, csökkentené az osztálylétszámokat és a papírmunkát, illetve 7-8 évente egy év fizetett szabadságot biztosítana a pedagógusok számára.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Ma van a pedagógusnap

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Felsőoktatás, Közoktatás, Szakképzés
Felső tagozatos diákoknak hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium
Egyedülálló oktatási módszer szerint tanítanak a Gyermekszem.pont Alapítvány iskoláiban

Egyedülálló, a Nemzeti alaptanterven (Nat) alapuló módszert, úgynevezett rendszerpedagógiát dolgozott ki a Gyermekszem.pont Alapítvány, amelynek a...

Diákvállalkozások szövetségén keresztül több mint 93 ezer diák vállalt munkát 2017-ben
Diákvállalkozások szövetségén keresztül több mint 93 ezer diák vállalt munkát 2017-ben

Tavaly 93 800 diák dolgozott a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) tagszervezetein keresztül, 3624-gyel több...

Close