A magyar fiatalok nem akarnak nyelvet tanulni

Az EU-n belül Magyarországon van a legtöbb olyan fiatal, aki nem akar újabb nyelvet tanulni – derül ki az Európai Bizottság oktatási főigazgatóságának friss kutatásából.

A kutatás során a 18-30 évesek nyelvtudását és nyelvtanulási hajlandóságát térképezték fel, és az eredmények szerint a magyar fiatalok 72 százaléka csak anyanyelvén vagy legfeljebb még egy nyelven tud írni és olvasni. Ezzel Magyarország nyelvtudásban az uniós rangsor utolsó előtti helyén áll, egyedül az Egyesült Királyságban élő fiatalok beszélnek nagyobb arányban csak az anyanyelvükön.

Emellett a magyarok a harmadik legrosszabb helyen állnak a már ismert idegen nyelvben való elmélyülés tekintetében, és a felmérés szerint „bátortalanok” a meglévő nyelvi tudás használatában is.

A Népszavának nyilatkozó szakértő szerint a magyarországi nyelvoktatás során nem az óraszámokkal van a baj, hanem a szemlélettel. Interaktívabb, kommunikatívabb nyelvórákra lenne szükség a frontális oktatás helyet. Emellett nehézséget jelent a szaktanárok hiánya is.

Bár ezeket a problémákat nem sikerült még megoldani, a kormány rendelete szerint 2020-tól csak az vehető fel egyetemre, főiskolára, aki legalább középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Így várhatóan 2020-tól az érettségizők további tízezrei szorulnak majd ki a felsőoktatásból.

Forrás

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

A magyar fiatalok nem akarnak nyelvet tanulni

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.54)