Magyar gimnazista aratott sikert a kínai innovációs világversenyen

Laufer Tamás Jónás, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium diákja harmadik díjban részesült a 33. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyen (CASTIC)- közölte a diákot delegáló Magyar Innovációs Szövetség.

Az MTI-hez eljuttatott szerdai közlemény szerint a 33. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyt (China Adolecents Science and Technology Innovation Contest) 2018-ban Kínában, Csungkingban rendezték meg augusztus 14-e és 20-a között. A megmérettetés nemzetközi résztvevői között Magyarországot Laufer Tamás Jónás, a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 3. helyezettje képviselhette, aki a MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) támogatásával, a Nemzeti Tehetség Program keretében utazott ki a versenyre.

A legjobb nemzetközi projekteket díjjakkal jutalmazzák. A magyar versenyző az Egyensúly befolyásolásának kutatása 2.0, avagy balesetek megelőzése okostelefonnal című pályamunkájával, ami az alkohol, egyensúlyra kifejtett hatását mérő balesetmegelőző alkalmazás, bronzérmet nyerte el a nemzetközi projektek közül, valamint elnyerte a CASTIC csapat legnépszerűbb versenyző különdíját is.

A rendezvényen a magyar díjazott meghívást kapott a luxemburgi innovációs versenyre és a tavaszi pekingi nemzetközi versenyre is. A verseny egyik zsűritagja meghívta a shanghaji Tongji Egyetemre, egy másik zsűritagtól pedig meghívást kapott a Nankai Egyetemre is.

A versenyt 1985 óta minden évben más-más kínai városban rendezik meg, célja, hogy elősegítse a kreatív gondolkodást és tanulást a diákok között, tudományos és műszaki területen. A versenyre évente több mint 500 diák kvalifikálhatja magát Kínából, Hongkongból és Makaóról. Idén 41 külföldi országból, csaknem 250 nemzetközi résztvevője volt a megmérettetésnek.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Magyar gimnazista aratott sikert a kínai innovációs világversenyen

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.57)