A magyar szülőknek fontos a fiatalok pénzügyi tudatossága


A magyarok számára fontos, hogy gyermekeik megtanulják, hogyan bánjanak felelősen a pénzzel, és a legtöbben úgy vélik, az iskolának kiemelkedő szerepe van a fiatalok pénzügyi nevelésében – derült ki az Intrum 24 országban végzett reprezentatív kutatásából.

A cég MTI-hez szerdán eljuttatott összefoglalója szerint a 2017 végén készített Európai Fogyasztói Fizetési Jelentés kutatásban 24 országból 24 401 európai – köztük 1006 magyar – állampolgár vett részt. A magyar válaszadók 70 százaléka szerint az iskoláknak nagy a felelőssége a gyermekek pénzügyi ismereteinek oktatásában. Ez az arány a legmagasabb a vizsgált európai országok között, vagyis a magyarok támaszkodnak leginkább az oktatási rendszerre, ha háztartás-gazdaságtanról van szó.

A kutatás alapján a magyar válaszadók közel háromnegyede azt szeretné, ha az iskolák képzési programjában hangsúlyosabb lenne a pénzügyi ismeretek oktatása. A cég közleménye megjegyzi, hogy az európai válaszadók többsége hasonlóképp gondolkozik.

A magyar válaszadók nagy többsége, 10-ből 9-en ugyanakkor nemcsak az iskolára támaszkodnának, hanem törekszenek arra, hogy megtanítsák gyermekeiket, hogyan bánjanak a pénzzel – áll a kutatási összefoglalóban.

Az Intrum közölte azt is, hogy az idén ismét megszervezi a tavaly először elindított Zsebpénzügyes elnevezésű pénzügyi vetélkedőjét. A diákcsapatok számára kiírt versenyre tavaly 229, háromfős csapat nevezett az ország 117 iskolájából.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

A magyar szülőknek fontos a fiatalok pénzügyi tudatossága

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
More in Egyéb, Közoktatás
Maruzsa Zoltán
A kormány elégedett az OECD magyar oktatásról szóló adataival

Pozitív jelentést adott ki az OECD a magyar oktatás helyzetéről, a jelentésben foglalt megállapítások nem okoztak...

Mintegy nyolcezer diák vett részt a Mozaik Múzeumtúra programjain
Múzeumok a pedagógusokért – országos projektbemutató körút pedagógusok részére

Huszonegy állomásból álló, országos projektbemutató körutat tart Múzeumok a pedagógusokért címmel szeptember 10. és október 12....

Close