Megalakult a Szakképzési Innovációs Tanács


Megtartotta alakuló ülését az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére létrejött Szakképzési Innovációs Tanács, a testület legfőbb célja, hogy rendszeres fórumot biztosítson az érdemi párbeszédhez a kormány és a szakképzési rendszer meghatározó szereplői között – közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előadásában kifejtette, az Innovációs és Technológiai Minisztérium számára kiemelten fontos, hogy a középfokú szakképzési és felnőttképzési rendszer minden meghatározó szereplője részt vegyen a jövőbeli fejlesztési irányok meghatározásában.

A közleményben a miniszter hangsúlyozta, a negyedik ipari forradalom stratégiai kihívást jelent a szakképzés számára is, de ha az ország okosan használja az új technológiák nyújtotta lehetőségeket, képes lesz kiszolgálni a 21. századi munkaerőpiaci igényeket is.

Az ITM közleménye szerint Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár a szakképzési terület egészét átfogó közös gondolkodásra kérte fel a tanács tagjait.

A szakterület tervei között szerepel az infrastrukturális fejlesztéseken túl a szakképzési és felnőttképzési rendszer tartalmi felülvizsgálata, amiben számítanak a társintézmények és vállalatok tevékeny közreműködésére is.

A helyettes államtitkár rendszeresen ülésező munkacsoportok megalakítására tett javaslatot, amelyek feladata a fejlesztési elképzelések részletes kidolgozása lesz – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A Szakképzési Innovációs Tanács tagjai a kormányzati oldal mellett a kamarák, nagyvállalatok, szakszervezetek, érdekképviseleti szervek, oktatási szervezetek, intézményfenntartók és tanulói képviseletek delegáltjai.

A tematikus munkacsoportok még szeptemberben megalakulnak, a Szakképzési Innovációs Tanács legközelebb október közepén ülésezik – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Megalakult a Szakképzési Innovációs Tanács

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Felnőttképzés, Szakképzés
SzakmaFÓRUM.hu új bejegyzés: Az OKJ-s tanfolyam milyen esetben ingyenes?

2015 júniusától az első két szakképesítés megszerzése ingyenes, azonban ennek vannak feltételei... A folytatásért kattints ide.

Facebook veszélyei
Az iskolakezdéskor megduplázódnak a laptop-eladások

Az iskolakezdési időszakban jellemzően megduplázódik a laptopok eladása, a Notebook.hu azzal számol, hogy az idén ebben...

Close