Meghallgatást tartanak a Magyar Rádió Gyermekkórusánál


Felvételt hirdet leendő első osztályos, valamint felsőbb osztályokba járó, zene iránt fogékony fiúk és lányok részére a Magyar Rádió Gyermekkórusának otthont adó Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola.

A meghallgatások időpontja leendő elsősöknek április 9-én és 10-én lesz, a felsőbb osztályokba jelentkezőknek pedig április 26-án. A jelentkezés elsődleges szempontja a motiváltság, az éneklés szeretete – mondta el Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) ügyvezetője az MTI-nek.

Hozzátette: a meghallgatáson a jelentkezők szakértő karnagyok előtt adhatják elő kedvenc dalaikat és mutathatják meg ritmusérzéküket. A felvételt nyert gyerekek tanulmányaikat a Marczibányi téri iskolában kezdhetik meg. A kórus tagjai számára a kórusképzés, az egyenruha, az utazások és a hangszeres oktatás ingyenesek, mivel ezek anyagi fedezetét az MRME biztosítja.

Az ügyvezető kiemelte, hogy az iskola komoly elfoglaltságot jelent a gyerekeknek, hiszen a közismereti tárgyak magas szintű elsajátítása mellett hangszeren tanulnak zenélni, minden nap van énekóra és rendszerint még szombaton is tartanak próbákat.

„Ez semmi máshoz nem hasonlítható élményt ad egy életre” – hangsúlyozta, hozzátéve: a zenetanulás olyan speciális szellemi támaszt ad a gyerekeknek, amely egész életen át elkísérheti, de nem szükségszerűen zárja be őket a zenélés aranyketrecébe, tehát szabad a pálya érettségi után. Felidézte Kodály Zoltán szavait, aki szerint a zene a tudat olyan mélységeibe hatol, ahova semmi más. Kitért arra is, hogy a gyermekkórusnak egyre több feladata van, s a néhány éve működő leánykar hidat képez a Magyar Rádió Énekkarába is.

A kórus élén Matos László vezető karnagy mellett Walter Judit és Vargáné Körber Katalin karnagyok állnak. A Magyar Rádió Gyermekkórusa Picurkák kórusában a 8-10 évesek, a Palánták kórusban a negyedik, ötödik és hatodik évfolyam diákjai énekelnek Vargáné Körber Katalin vezetésével. A 2016 őszén alakult leánykarban az iskola gimnazistái és a nyolcadik osztályos lányok lépnek fel.

A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek tagjaként működő Magyar Rádió Gyermekkórusának 2000 óta a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola a bázisiskolája, melynek rádiós osztályaiban kezdhetik meg és folytathatják tanulmányaikat a felvételt nyert gyermekek.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Meghallgatást tartanak a Magyar Rádió Gyermekkórusánál

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Karrier, Közoktatás, Szakképzés
Karácsony Gergely
Karácsony: mindenki számára elérhető iskolarendszer kell

Az MSZP-Párbeszéd mindenkinek elérhető és minden gyermeknek a felemelkedéshez esélyt jelentő iskolarendszert hozna létre április 8-a...

Átlátszó hátizsákok viselésére köteleznék a diákokat
Átlátszó hátizsákok viselésére köteleznék a diákokat a parklandi iskolában

Átlátszó hátizsákok viselésére köteleznék a diákokat a parklandi iskolában, ahol februárban a 19 éves Nikolaus Cruz...

Close