NN-kutatás: javítani kellene a fiatalok jövőjét támogató előtakarékosságon


Az NN Biztosító felmérésében megkérdezett szülők 73 százaléka érezte fontosnak, hogy gyermeke továbbtanuljon, 81 százalékuk szerint a gyereknek minél hamarabb önállónak kellene lennie, viszont a szülőknek csupán 19 százaléka tesz félre ezekre a célokra – mondta Sztanó Imre, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója egy sajtóbeszélgetésen.

Elmondta: az online reprezentatív kutatás 3-14 év közötti gyermekeket nevelő szülők részvételével készült. A válaszadók kora 25-60 év között volt, a felmérést nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és régió szerint reprezentatívan végezték 2018 februárjában, a felmérést NN megbízásából az NRC készítette.

Sztanó Imre elmondta: a kutatásban részt vevők fele jelezte, hogy van olyan megtakarítása, amellyel kifejezetten a gyermekét szeretné támogatni.  A felmérésben részt vevők ötöde nyilatkozott úgy, hogy a szülők mellett a nagyszülők is hozzájárulnak anyagilag unokáik jövőjéhez – tette hozzá.

Figyelemre méltóak azok a kockázatok is, amelyek a szülőket leginkább aggasztják a gyermekük jövője kapcsán: a makrogazdasági-társadalmi környezet kedvezőtlen alakulását a válaszadók 88 százaléka tartja kockázati tényezőnek, az átmeneti anyagi gondokat 86 százalékuk, a betegségek, balesetek 82 százalékuk szerint lehet veszélyes, és csupán 68 százalékuk jelölte meg a munkahely elvesztését kockázatos dolognak.

Sztanó Imre jelezte: a szülők inkább a jelenben igyekeznek növelni a gyerekeik jövőbeni esélyeit azzal, hogy több időt töltenek velük, nevelik őket, ehhez képest a megtakarítás kissé háttérbe szorul. Ötből négy szülő rendszeresen, heti szinten tanul gyermekével, különórákra vagy sportra a célcsoport valamivel kevesebb, mint kétharmada költ.

Hozzátette: bár a szülők tartanak az esetleges egészségi problémáktól, balesetektől, a válaszadóknak csak 33 százaléka említette, hogy gyerekére/gyerekeire vonatkozóan van bármilyen, az állami vagy iskolai biztosításon túli védelme.

Az NN kutatása rávilágított arra, hogy jelentősen javítani kell a gyermekek jövőjének biztosítását célzó előtakarékosság helyzetén, és ezt felismeri a szülők többsége is.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

NN-kutatás: javítani kellene a fiatalok jövőjét támogató előtakarékosságon

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Felnőttképzés, Felsőoktatás, Karrier
Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája Debrecenben
Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája Debrecenben

Csaknem 30 professzor várja idén a fiatalokat az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján: a Debreceni Egyetem...

Balog: újabb iskolát építhet Irakban a kormány

Újabb iskolát építhet Irakban a magyar kormány – közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, a...

Close