PDSZ: legyen önálló oktatási minisztérium!


Önálló oktatási tárca létrehozását követeli az új kormánystruktúrában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) – írja az MTI.

Szűcs Tamás, aki ügyvezető elnökként irányítja a szakszervezetet, miután Mendrey László korábbi elnököt visszahívták tisztségéből, pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: levélben fordulnak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, kérve, hogy a kormányalakításkor szüntessék meg az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi). „A korábbi hagyományoknak megfelelően” minden jelentős ágazatnak – így az oktatásnak is – legyen önálló minisztériuma, az ágazatot minél nagyobb szakértelemmel irányító minisztere. Erre most itt a lehetőség – mutatott rá.

A szakszervezeti vezető a jelenlegi oktatási államtitkárság Szalay utca épülete előtt úgy fogalmazott: az Emmi tehetetlen óriás, nem képes az egyes ágazati érdekeket megfelelően képviselni.

Hozzátette: egy ágazatot egy felkészült szakember képes megfelelően irányítani, és ehhez önálló minisztérium is szükséges.

Ami az Emminél történt, az szerinte úgy jellemezhető, hogy a bába nem értett minden komplikált szülés levezetéséhez, és nem is tudta képviselni az egyes ágazatok érdekeit.

Az érdekvédő szerint Balog Zoltán tárcavezető a területnek „nem volt jó pásztora”, s ha nem tölti be ezt a posztot a jövőben, nem fogják sajnálni, „távozzon nyugodtan”.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a sajtóból értesültek, hogy a PDSZ-nek új elnöke van, aki bemutatkozás gyanánt „az utcai demonstrációt választotta”.

Hozzátették: bíznak benne, a későbbiekben lesz mód nem csak az utcáról megismerni a PDSZ oktatásszakmai elképzeléseit, mert meggyőződésük, hogy az oktatást a párbeszéd, a közös munka, és nem az utcai akciók segítik.

Forrás: MTI

Kép forrása: Szigetváry Zsolt, MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

PDSZ: legyen önálló oktatási minisztérium!

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
More in Felsőoktatás, Közoktatás, Szakképzés
Hátrányos helyzetű diákokat támogató programot indít az OH
Hátrányos helyzetű diákokat támogató programot indít az OH

A befogadó nevelést és a hátrányos helyzetű tanulókat támogatja az Oktatási Hivatal (OH) Esélyteremtés a köznevelésben...

Jelentősen nőtt a jövő évi pedagógusminősítésre jelentkezők száma
OH: jelentősen nőtt a jövő évi pedagógusminősítésre jelentkezők száma

Jelentősen nőtt a jövő évi pedagógusminősítésre jelentkezők száma, idén több mint 18 ezren adtak be kérelmet...

Close