Több mint kétszáz fellépő az EFOTT-on


Több mint kétszáz fellépővel – köztük Rita Orával – rendezik meg az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját (EFOTT) július 9. és 15. közt Velencén – közölte a fesztivál igazgatója a rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján.

Maszlavér Gábor elmondta, hogy az EFOTT nemcsak egy fesztivált, hanem hatnapos komplett nyaralást kínál a Velencei-tó partján. Idén több mint tíz színpadon kétszáznál is több fellépő szórakoztatja a közönséget.

Köztük lesz az albán származású brit énekesnő, Rita Ora, az olasz Gianluca Vacchi és a német Brooklyn Bounce, a lemezlovasok csapatát pedig az izraeli Borgore és a német Tujamo is erősíti. A magyarok közül színpadra áll a harmincéves Tankcsapda, a tizenöt éves Road és az ugyanennyi ideje zenélő Halott Pénz, de Velencére érkezik a Kowalsky meg a Vega, a Punnany Massif, a Brains, Majka, valamint a Follow the Flow is. A fesztivál programjai a keddi mínusz egyedik napon nyitókarnevállal kezdődnek, majd szerdán, a nulladik napon Giccsparty várja a fesztiválozókat.

Maszlavér Gábor elmondta: a sportprogramok is bővülnek, több mint harmincöt féle sportágat lehet majd kipróbálni az EFOTT-on.

Hankó Balázs, a 250 éves Semmelweis Egyetem stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese az idei EFOTT házigazdájaként úgy fogalmazott: az egészséget kívánják fókuszba helyezni a fesztiválon. Elmondta, mivel a Semmelweis Egyetem célja, hogy tíz év múlva meghatározó, TOP 100-as egyetem legyen és Európa legjobb öt gyógyító egyeteme közé kerüljön, lényegesnek tartja, hogy társadalmi felelősségvállalásuk is kiterjedjen. Ezért szűrővizsgálatokkal, – többek közt méhnyakrák-szűréssel – véradással és egészséges táplálkozási tippekkel is várják a fesztiválozókat.

Hegedűs Tamás, a Semmelweis Egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke tájékoztatása szerint az egyetem külön standdal jelenik meg a fesztiválon, ahol napközben olyan közéleti szereplőket is megszólaltatnak, akik az egészséget helyezik előtérbe. Rendeznek sportprogramokat, valamint az egyetem Pető András Karának segítségével mozgássérült fiataloknak is életre szóló élményt szeretnének szerezni.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Több mint kétszáz fellépő az EFOTT-on

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.58)