Több mint negyvenezer látogatóra számítanak az Educatio kiállításon

Több mint negyvenezer látogatóra számítanak a 18. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon – közölte Maszlavér Gábor, a kiállítás főszervezője az M1 műsorában.

A magyar felsőoktatási szereplők mellett 25 nemzetközi partnerrel is megismerkedhetnek a látogatók január 18. és 20. között a Hungexpón.

A rendezvényen az intézmények bemutatkozása mellett a diákok információhoz juthatnak a különböző ösztöndíjakról, az egyes szakmákról, a duális képzésekről, nyelviskolákról, kollégiumokról, megismerhetik az átképzési lehetőségeket és karrierépítési tanácsokat is kaphatnak. Emellett az Oktatási Hivatal standjánál pályaorientációs tanácsadással készülnek az érdeklődők számára – írja az MTI.

A főszervező elmondta: bíznak benne, hogy a rendezvény be tudja tölteni egy Kárpát-medencei szintű felsőoktatási kiállítás szerepét, ahol nemcsak a kiállítók, hanem a látogatók egy része is külföldről érkezik.

Kitért arra is: a rendezvény a pedagógusok számára is hasznos lehet, a szakma újdonságairól, korszerű taneszközökről és módszerekről tájékozódhatnak.

Forrás: MTI

Kép: Balogh Zoltán, MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Több mint negyvenezer látogatóra számítanak az Educatio kiállításon

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.56)