Közoktatás

Érettségi – A nemzetiségi vizsgákkal pénteken megkezdődnek az írásbelik


Pénteken a horvát, a német, a román, a szerb és a szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2018/2019-es tanév május-júniusi érettségi időszaka. Az idén 1158 helyszínen várhatóan mintegy 111 100-an adnak számot tudásukról.

Az Oktatási Hivatal csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vizsgákat május 3. és június 28. között a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, lebonyolításukban 3149 érettségi vizsgabizottság működik közre.

Az írásbeliket május 3. és 24., az emelt szintű szóbeliket június 5. és 13., a középszintű szóbeliket pedig június 17. és 28. között tartják.

Az érettségizők közül mintegy 71 400 végzős középiskolás ebben az időszakban tesz vizsgát hagyományos értelemben. Rajtuk kívül – élve az érettségi vizsgarendszer lehetőségeivel – mintegy 39 700-an tesznek majd legalább egy tárgyból valamilyen típusú vizsgát.

A jelentkezők összesen várhatóan csaknem 395 000 vizsgát tesznek: mintegy 43 300-at emelt szinten, 351 700-at pedig középszinten.

A diákok választásai alapján – az idegen nyelven teljesítendő tárgyakat külön számolva – 175 tárgyból tesznek középszintű, 96-ból emelt szintű érettségit. Csak azokból a tárgyakból lehet emelt szinten érettségizni, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során érettségi pontot adó tárgyként figyelembe vehetők.

A közleményben kitértek arra is: ebben a vizsgaidőszakban rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító vizsgára jelentkezhettek az érettségizők. Rendes vizsgából lesz a legtöbb: az érettségizők 342 600 ilyen vizsgát tesznek majd (az összes megmérettetés 87 százaléka).

A középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok 28 400 előrehozott vizsgára készülhetnek (a vizsgák 7 százaléka). A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők közel 12 100 ismétlő vagy kiegészítő érettségi vizsgára jelentkeztek (a vizsgák 3 százaléka). A szintemelő vizsgák száma 8100 (a vizsgák 2 százaléka): ezt a típust azok választották, akik az adott tárgyból már rendelkeznek középszintű eredménnyel, és most magasabb szinten is megmérettetik magukat.

Forrás: MTI

Kép forrása: Bruzák Noémi, MTI

Legfrissebb cikkek

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.

Hogyan válassz felnőttképzést 2025-ben? – Útmutató a legjobb döntéshez

A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…

2025.09.25.

Konferencia szervezés mesterien – Ezeket a lépéseket ne hagyd ki!

A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…

2025.09.24.

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.