A Könyvtári Intézet nyílt statisztikái alapján az előző évben 359 ezer új tagot regisztráltak a magyar könyvtárak, összesen kétmillióan vették igénybe a könyvtári szolgáltatásokat, összesen évi 112 millió alkalommal.
A könyvtárakba több mint 1,8 millió újdonság került, az olvasók pedig több mint 23 millió dokumentumot kölcsönöztek ki. Emellett a könyvtári rendezvények száma 115 ezerre emelkedett, ezek közül 7500 digitális kompetenciát fejlesztő, illetve 16 ezer használóképző program.
„A közhiedelemmel szemben egyáltalán nem a nyugdíjasok alkotják a könyvtárhasználók többségét, közel 540 ezer 18 év alatti gyerek és fiatal mellett több mint 1,1 millió aktív korú polgár használja regisztráltan a könyvtárakat, az 55 évnél idősebbek valamivel több mint 360 ezren vannak (persze közöttük is bőven vannak még aktív munkavállalók)” – írják Az én könyvtáram Facebook-oldalon.
Ha valaki könyvtárban szeretne dolgozni, nem feltétlenül szükséges hozzá egyetemi diploma. Segédkönyvtárosként már OKJ-s végzettséggel is el lehet helyezkedni.
„Ezen a képzésen elsajátítható, hogy hogyan kell kezelni a megfelelő könyvtári dokumentációkat, a könyvtári rendszereket működtetni, valamint azt is, hogy hogyan lehet megfelelő tájékoztatást nyújtani a tudást kereső olvasók sokaságának.” – írja a Centrum Oktatóközpont.
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…
A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…
Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…
Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…
Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…
Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…