Felsőoktatás

Jó, ha az albérletre is biztosítást kötnek a diákok


Az albérletre is célszerű megfelelő biztosítást kötni, hogy egy későbbi kár esetén elkerülhető legyen a vita a tulajdonossal – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az őszi tanévkezdés előtti albéreltkeresési időszak közeledtével. A felvételi ponthatárok július 24-i kihirdetése után ugyanis várhatóan több ezer diák igyekszik majd albérletet találni új tanintézménye közelében.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben kifejtik: azt, hogy az albérletnek van-e biztosítása, javasolt már a bérleti szerződés megkötése előtt, illetve a feltételekről szóló tárgyalás idején tisztázni. Piaci adatok szerint a hazai lakásállománynak közel háromnegyedére kötöttek biztosítást, azonban az alkuszok tapasztalata az, hogy a bérbeadott lakásokat ennél kisebb arányban biztosítják.

A közleményben Baksa Melinda, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnökségi tagja kifejtette: kevesen tudják, hogy amennyiben a bérelt ingatlant nem biztosították, a bérlő is jogosult a bérbeadóval egyeztetett feltételek mellett lakásbiztosítást kötni az ingatlanra, például az albérletre.

A gyakorlatban többnyire a megosztott modell érvényesül, vagyis a tulajdonos rendelkezik az ingatlanra vonatkozó biztosítással (sok esetben társasház-biztosítás keretében), a bérlő pedig a személyes ingóságait fedezi egy másik biztosítással. Ez azért megfelelő megoldás, mert a biztosító csak a biztosítottként megjelölt személy vagyonára tud fedezetet nyújtani.

Jelezte: „alapesetben” a kapcsolódó költségek is a megosztás szerint oszlanak meg a felek között, az ingatlanbiztosítás díja nem tartozik a bérleti díj és a rezsi fogalomkörébe, így azt a főbérlő általában nem terheli tovább az albérlőre, az ingóság biztosítási díját ugyanakkor a bérlő szokta fizetni. Kiemelte: a bérleti szerződés megszűnése esetén a bérlő által kötött lakásbiztosítás érdekmúlás miatt az évforduló előtt is felmondható.

Az alkuszok kalkulációi alapján külön ingóságra 500-1000 forintos havidíj ellenében már lehet olyan lakásbiztosítást kötni, amely akár több millió forint értékű, a lakásban található vagyontárgyra is fedezetet nyújt. Egy egyetemista esetében ez az értékhatár általában meg is haladja az albérletben található saját ingóság összértékét – közölte a FBAMSZ.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.