Nyelvtanulás

Már igényelhető a nyelvtanulási diákhitel


Keddtől igényelhetik a felsőoktatási képzésben tanuló, a diplomájuk megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgával nem rendelkező hallgatók a nyelvtanulási diákhitelt – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára.

Az államtitkár közölte: a nyelvtanulási diákhitel keretében egyösszegű kölcsön vehető fel, melynek legkisebb összege 100 ezer, legmagasabb összege 500 ezer forint.

A hitel törlesztését a felvételét követő 12 hónap elteltével kell megkezdenie a hallgatóknak. A törlesztés futamideje minimum 1, maximum 5 év, a futamidő hosszáról a hallgató dönthet a hitel felvételekor.

Schanda Tamás hozzátette: a diákok teljes szabadságot kapnak, nem számít, melyik nyelviskolában vagy magántanárnál tanulják az általuk választott idegen nyelvet, a különórákkal semmilyen módon nem kell elszámolniuk, a lényeg, hogy megtanulják és használni is tudják azt.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója ismertette: a hitelt aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok is felvehetik, valamint azok is igényelhetik, akik már befejezték tanulmányaikat, de nyelvvizsga hiányában nem kapták meg diplomájukat.

Elmondta: a hitel kamata 1,99 százalék, de abban a pillanatban, hogy a diák sikeres nyelvvizsgát tesz, a hitel kamatmentessé válik.

Megjegyezte: a nyelvtanulási hitel – akárcsak a többi diákhitel – bármikor ingyenesen előtörleszthető.

Magyar Péter szólt arról is: 2019 június végi adatok szerint 93 ezer olyan egyetemi és főiskolai alap- és osztatlan képzésben tanuló diák van, aki a nyelvvizsga hiánya miatt nem vehette át diplomáját. Ez a hitel elsősorban nekik kíván segítséget nyújtani.

Hozzátette: az alap és osztatlan képzésre idén felvett 60 ezer hallgató 69 százaléka rendelkezik csak a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgával, az új hitellel a többieket is szeretnék támogatni, hogy már egyetemi, főiskolai tanulmányaik során megszerezzék a diplomához szükséges nyelvvizsgát.

A hiteligénylés részletes feltételei megtalálhatók www.diakhitel.hu oldalon.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.