Szakképzés

Megnyílt az egészségügyi szakdolgozók ösztöndíjpályázata


Megnyílt az egészségügyi szakdolgozónak tanulók ösztöndíjpályázata; október 31-ig nyújthatják be pályázatukat azok, akik nappali vagy esti munkarendben egészségügyi OKJ-s szakképzésben tanulnak – közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) szerdán az MTI-vel.

Azt írták, a támogatás legfontosabb feltétele, hogy a fiataloknak a szakképesítés megszerzése után legalább annyi ideig kell valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál a megszerzett végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgozniuk, amennyi ideig az ösztöndíjat kapják.

Emlékeztettek arra, az ÁEEK 2017. június 1-jén indította el az egészségügyi szakdolgozók utánpótlás-ösztönzését szolgáló programot. A Széchenyi 2020 program keretében 4,4 milliárd forintból megvalósuló projekt célja, hogy az egészségügyi hivatást választók közül legalább 3200 tanulót bevonjanak az ösztöndíjprogramba.

A programnak eddig négy pályázati ciklusa zárult le, mostanáig 2238 tanulóval összesen 2457 ösztöndíjszerződést kötöttek, és mintegy 777 millió forintnyi ösztöndíjat folyósítottak. A már végzett ösztöndíjasok közül 480-an már igazoltan elhelyezkedtek és a szakképesítésüknek megfelelő munkakörben dolgoznak valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.