Egyre több áruház kezdte ostromolni a 300 ezres fizetési határt a fizikai munkát végzők körében a legjobban hiányzó munkakörökben – írja a Blokkk.com.
Az elmúlt időszakban több áruházlánc indította el online értékesítését és folytatja azok fejlesztését, egyebek mellett kiterjesztve az elérhetőségét az ország egyre több szegletére, bővítve a házhoz szállítások körét. Éppen ezért az áruházláncok egyre több – elsősorban online és logisztikai – munkatársat keresnek, és egyre magasabb bért kínálnak.
A Lidlnél például a targoncavezető meghirdetett elérhető legmagasabb havi javadalmazása 297 ezer forint, néhány ezressel több, mint a nyolc órára vetített elérhető legnagyobb havi bruttó kereset egy budapesti eladó munkakörben a cég honlapjának tanúsága szerint (ez 289 ezer forint, de ebben minden juttatás azért nincs benne).
A Tesco egy budapesti eladónak 225 ezer forint havi bruttó keresetet kínál, ez azonban az alapbért jelenti. Az online munkatársnak viszont már 288 ezret ad, ami egyéb pótlékokkal, javadalmazással bőven 300 ezer forint fölé csúszik.
Az Aldi egy raktári dolgozó nyolc órára vetített fizetését 272 ezer forintról indítja (ami két év után már 312 ezer lesz), de ha valaki vállalja az éjszakai műszakot, akkor éjszakai pótlékkal 368 ezer forint a nyolc órára vetített havi bruttó kereseti lehetőség.
A Lidl nem csak magas fizetéssel, hanem rugalmas műszakokkal is próbálja magához csábítani a munkavállalókat. Bevezették a napi kétórás műszakot, de ezen kívül 4, 6, 7, vagy 8 órás munkaidőben is keresnek munkaerőt.
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…
A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…
Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…
Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…
Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…
Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…