Felsőoktatás

A CEU-t nem, egy kínai egyetemet viszont támogat a kormány

A keddi Magyar Közlönyben jelent meg egy miniszterelnöki határozat, amely szerint Orbán Viktor a kínai Fudan Egyetem magyarországi felsőoktatási tevékenységének támogatásáról szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazását az innovációért és technológiáért felelős miniszter, valamint a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján – írja a hvg.hu.

A kínai Fudan Egyetem korábban a Corvinusszal megállapodva jelentette be, hogy közös MBA-képzést indítanak. Az erről szóló együttműködést most októberben szignózták a felek, a program jövő tavasszal kezdődik. Li Ko-csiang kínai miniszterelnök tavaly novemberi budapesti látogatásán olyan megegyezés is született, amely a kecskeméti és szolnoki székhelyű Neumann János Egyetem és a Fudan Egyetem közötti együttműködésről szólt.

Mindez azért is érdekes, mert a CEU magyarországi sorsa továbbra sem ismert. A CEU rektora múlt héten jelentette be, hogy ha egy hónap alatt nem lesz megállapodás, akkor „a CEU lényege” Bécsbe költözik.

Forrás

Legfrissebb cikkek

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.