Felsőoktatás

A Diákhitel Központ június 30-ig meghosszabbítja az általános hiteltörlesztési moratóriumot

A Diákhitel Központ 2021. június 30-ig meghosszabbítja a 2020. március 19-én bevezetett általános hiteltörlesztési moratóriumot – közölte a társaság az MTI-vel.

A közlemény szerint a meghosszabbított hiteltörlesztési moratórium a Diákhitel Központ összes törlesztési szakban lévő – 114 ezer – ügyfelére kiterjed.

A 2021. június 30-ig meghosszabbításra kerülő általános törlesztési moratórium kiterjed a már törlesztési szakban lévő és a 2021 első féléve során törlesztési szakba kerülő ügyfelekre is valamennyi diákhitel termék esetén. A Diákhitel Központ Igazgatóságának döntése alapján a diákhitelek törlesztési kötelezettségének felfüggesztése 2021. január 1-jén automatikusan meghosszabbodik, ahhoz külön nyilatkozatot az ügyfeleknek nem kell tenniük. A meghosszabbított moratórium lejártáig a Diákhitel Központ a fennálló tartozásokra nem számol fel késedelmi kamatot, illetve nem mond fel nem teljesítő hitelszerződéseket.

A fennálló tőke- és kamattartozások – az eddigi szabályoknak megfelelően – önkéntesen a moratórium ideje alatt is törleszthetők. Hozzátették: a beérkező törlesztéseket a Diákhitel Központ erre vonatkozó külön kérelem nélkül ingyenes előtörlesztésként elszámolja. Az önkéntes törlesztések a moratórium ideje alatt – 2021. június 30-ig – bármikor egyoldalúan felfüggeszthetők.

A hiteltörlesztési moratórium kapcsán felmerülő további kérdésekkel kapcsolatban a Diákhitel Központ telefonos és online ügyfélszolgálata nyújt felvilágosítást, valamint minden fontos információ megtalálható a www.diakhitel.hu honlapon és a Diákhitel Központ Facebook-oldalán is.

A tájékoztatás szerint a kormány által 2020. március 19-én bevezetett törlesztési moratórium lehetőségével a törlesztési szakban lévő diákhitel tartozással rendelkező ügyfelek 35 százaléka, mintegy 40 ezren éltek.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy az ügyfelek 65 százaléka a moratórium alatt is törlesztette diákhiteleit.

Mint írták, a Diákhitel Központhoz idén beérkező rekordszámú hiteligénylés és a hallgatók részéről tapasztalható folyamatos érdeklődés egyértelműen bizonyítja, hogy soha nem volt akkora szükség és igény a diákhitelekre, mint a jelenlegi járványhelyzetben, a felsőoktatást is erősen érintő korlátozások közepette.

A Diákhitel Központ a hiteltörlesztési moratórium általános meghosszabbítása mellett olyan lépésekkel igyekszik támogatni a felsőoktatási hallgatókat, mint a teljesen kamatmentes, szabadfelhasználású, maximum félmillió forintig igényelhető Diákhitel Plusz bevezetése, valamint a szabad felhasználású Diákhitel1 havi maximális keretének 70 000 forintról 150 000 forintra emelése. A Diákhitel Plusz sikerét jól mutatja, hogy pár hónap alatt már majdnem 30 ezer hallgató élt ezen lehetőséggel, és jelenleg is napi mintegy 100 hallgató igényli ezt a december 31-ig elérhető átmeneti segítséget – tudatta a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.