Felsőoktatás

A frissen végzett műszaki hallgatók harmada külföldön vállalna munkát

A frissen végzett műszaki hallgatók harmada tervezi, hogy külföldön vállal majd munkát – derül ki a Diplomás Pályakövető Rendszer adataiból.

A Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) 2017-es felmérésében 32 intézmény vett részt – közülük 14-ben érhető el műszaki képzés –, és közel 21 ezer 2012-ben, 2014-ben vagy 2016-ban végzett hallgató töltötte ki a kérdéssort. A válaszadók közül 3640-en szereztek műszaki képzésben abszolutóriumot, többségük alapképzésben. Az abszolvált hallgatók háromnegyede (76,6%-a) az abszolutórium után közvetlenül a diplomáját is megszerezte.

A műszaki területen végzett válaszadók harmadának (35,5%) volt főállású munkája a végzettség megszerzésekor. A munkával nem rendelkezők közel fele a végzést követően egy hónapon belül, nagyjából ugyanennyien pedig rövid – átlagosan 4,5 hónapos – keresés után találtak munkát. A végzettség megszerzése óta a válaszadóknak átlagosan 2,4 főállású munkahelyük volt, ugyanakkor ötödüknél előfordult hosszabb-rövidebb munka nélküli időszak is.

Közel 80 százalékuk még nem dolgozott külföldön, ám a válaszadók harmada tervezett ilyet a következő öt évben.

A felmérés kérdéssora kitért arra is, hogy mennyire elégedettek a végzettek a munkájukkal, legyen szó a tárgyi vagy személyi körülményekről, a jövedelemről, a presztízsről, az előmeneteli lehetőségekről vagy a munkát összességében tekintve. Az adatokból az látható, hogy a válaszadók többsége elégedett a főállású munkájával. Egyedül a jövedelem, a juttatások, valamint a karrierépítési, előmeneteli lehetőség esetében magasabb az elégedetlenek aránya.

Forrás

Legfrissebb cikkek

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.

Hogyan válassz felnőttképzést 2025-ben? – Útmutató a legjobb döntéshez

A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…

2025.09.25.

Konferencia szervezés mesterien – Ezeket a lépéseket ne hagyd ki!

A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…

2025.09.24.

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.