Felsőoktatás

A hallgatók és a munkahelyet váltók körében is elindul az aktív lakáskeresés a következő hónapokban

A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetésével idén is megbolydul az albérleti piac, a következő két hónap a frissen felvett és tanulmányaikat folytató hallgatók mellett sok pályakezdő, valamint munkahelyet váltó számára is egyet jelent az aktív lakáskereséssel – közölte az OTP Ingatlanpont csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény idézte Valkó Dávidot, az OTP Ingatlanpont vezető elemzőjét, aki elmondta a bérleti díjak idén már lassan, de folyamatosan nőnek, a leendő bérlőknek ugyanakkor jó hír, hogy a 2020. januári csúcshoz képest most még jóval megfizethetőbb kínálatból válogathatnak. A bérbeadóknak pedig érdemes figyelembe venni azt, hogy az emelkedő tendencia ellenére sem valószínű, hogy a bérleti díjak a közeli jövőben ismét visszatérnek a korábbi, jövedelemarányosan európai mértékben is kiemelkedően magas szintre – tette hozzá a szakember.

Kiemelték, a bérbeadás előtt el kell dönteni, hogy milyen módon fizetnék meg a tevékenységet terhelő 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja). Erre magánszemélyként két lehetőség van: nem tételes elszámolásnál a bevétel 90 százaléka után szükséges levonni a 15 százalékos szja költségét, a tételes költségszámolásnál pedig a tételesen nyilvántartott számlákat vonják le a bevételből, és ez az összeg képezi a személy jövedelemadó számításának alapját.

A lakásbérlésnél a legnagyobb védelmet a bérlő és bérbeadó szempontjából is az írásos szerződés nyújtja, amelynek minden esetben javasolt a közjegyzői hitelesítése vagy eleve szakértővel kell íratni a szerződést, az esetleg vitás helyzetek és a hosszú pereskedés megelőzése érdekében.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.