Több mint 1500 hallgató kezdheti meg tanulmányait a Pannon Egyetem öt karán, ez a tavalyihoz képest 11 százalékos emelkedést jelent – közölte a felsőoktatási intézmény oktatási rektorhelyettese Veszprémben.
Molnárné Barna Katalin hangsúlyozta: a Pannon Egyetem – ahova idén 1536 hallgatót vettek fel – megőrizte pozícióját a vidéki egyetemek közt.
Fehérvölgyi Beáta, a Gazdaságtudományi Kar dékánja elmondta: a Pannon Egyetem legnépszerűbb karára a tavalyinál 11,5 százalékkal több, 605 hallgató nyert felvételt, akik közül 438-an állami ösztöndíjjal kezdhetik meg tanulmányaikat. Hozzátette: az alapképzések közt a pénzügy és számvitel, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a turizmus-vendéglátás, a mesterszakok közül a műszaki menedzser, a vezetés-szervezés, illetve az ellátási lánc menedzsment szakok voltak népszerűek.
A zalaegerszegi Gazdálkodási Kart vezető Németh István kiemelte, bár karuk csak egy éve integrálódott a Pannon Egyetembe, már hat százalékkal nőtt a felvettek száma, és minden meghirdetett képzésüket el tudják indítani. Sikernek ítélte, hogy több év elteltével újraindult a pénzügy mesterképzés Zalaegerszegen, a levelező tagozatos képzésben a dékán komoly lehetőségeket lát. A zalaegerszegi karon a gazdaságinformatikus képzések voltak a legnépszerűbbek, itt a tavalyi évhez képest 21 százalékos emelkedés tapasztalható – jegyezte meg Németh István.
Horváth Krisztián a Mérnöki Kar oktatási és akkreditációs dékánhelyettese közölte: karukra 178 hallgatót vettek fel, és különösen jelentős, 60 százalékos növekedés volt tapasztalható a műszaki felsőoktatási szakképzés szakon. A legnagyobb érdeklődés a tradicionális vegyészmérnöki szak iránt volt, a gépészmérnöki képzést pedig már három városban, Veszprém mellett Nagykanizsán és Zalaegerszegen is elérhetővé tették. Hangsúlyozta: a karra jelentkezők negyede mesterképzésben kezdi meg tanulmányait.
Hortobágyi Ildikó, a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar oktatási és felnőttképzési dékánhelyettesének tájékoztatása szerint a karra 296 hallgatót vettek fel, és a külföldi diákokkal együtt a tavalyinál húsz százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat szakjaikon – tette hozzá. A népszerű szakok közül kiemelte az anglisztika alap- és mesterszakot, valamint a mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő, és az angol nyelvoktató mesterszakokat. Megjegyezte: élénkül az érdeklődés a színháztudomány mesterszak iránt is.
Hartung Ferenc, a Műszaki Informatikai Kar dékánja elmondta: a karra a tavalyinál 21 százalékkal több, 363 hallgatót vettek fel, akik közül 269-en alapszakon 37-en mesterképzésben és 57-en felsőoktatási szakképzésben kezdhetik meg tanulmányaikat. A legnépszerűbb a programtervező informatikus alapszak volt, ahová 103 hallgatót vettek fel, a mérnökinformatikus alapszakon pedig 63-an kezdhetik meg tanulmányaikat. Idén először Zalaegerszegen is indítanak informatikai képzést, mesterszakjaik iránt pedig az előző évihez képest 28 százalékkal nőtt az érdeklődés – mondta.
Gál Balázs oktatási igazgató tájékoztatása szerint a felvettek számában kiegyensúlyozottság mutatkozik, egyaránt népszerűek voltak a tradicionálisan Veszprémhez köthető, az újonnan indított, valamint a munkaerőpiaci igényekre reagáló szakok. Hozzátette: a pótfelvételi eljárásban idén is széles körben lehet államilag finanszírozott képzésekre jelentkezni.
Forrás: MTI
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…