Sokkal kevesebb stresszel jár a számítógépes nyelvvizsga, mint a hagyományos, papíralapú – mondta el az MTI-nek Czifrik-Keszthelyi Barbara, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) oktatásszervezője.
Emlékeztetett: a TIT idén vezette be a hagyományos nyelvvizsga mellett a számítógépes vizsgalehetőséget. Az első félévben országszerte több száz vizsgázó próbálta ki az új módszert, akik arról számoltak be, hogy sokkal nyugodtabbak voltak a vizsgán.
A számítógép-használat, a billentyűzeten írás a fiataloknak „otthonosabb”, mint a kézírás, ráadásul a vizsgázóknak így nem kell attól tartaniuk, hogy a feladat javítója nem tudja elolvasni az írásukat, vagy esetleg a külalak alapján ítélik meg őket – mondta.
Czifrik-Keszthelyi Barbara kitért arra: a TIT számítógépes vizsgáin a levélírás feladat is a fiatalok szokásaihoz igazodik, így e-mailt, illetve blogot kell írniuk a vizsgázóknak.
A vizsgára ugyanannyi idejük van a diákoknak, mint a hagyományos feladatsor kitöltésére, de a számítógépes vizsgánál az egyes készségeket számon kérő feladatsorok (levélírás, szövegértés, nyelvtan) elvégzése után továbbléphet a vizsgázó, míg a papíralapú vizsgánál csak a feladatsorra szánt idő elteltével kezdheti el a következőt. Az egyes feladatsoron belül a vizsgázó ugyanúgy visszaléphet a számítógépes vizsga kitöltésekor, mint a papíralapú vizsgánál – jegyezte meg.
A számítógépes vizsga további előnye, hogy sokkal gyorsabb az adminisztráció: elég másfél héttel a vizsga előtt jelentkezni rá, és már a vizsga utáni hetedik munkanapon megnézheti az eredményt a vizsgázó, míg a hagyományos vizsgánál csak a 30. napon tudhatja azt meg.
A TIT-nél egyelőre angol nyelven lehet számítógépes nyelvvizsgát tenni, de már készül és reményeik szerint még az idén akkreditálják a német számítógépes vizsgát is.
A nyelvvizsgaközpontnál évi hét alkalommal, idén még háromszor lehet nyelvvizsgázni Budapesten és 11 vidéki nagyvárosban – tette hozzá Czifrik-Keszthelyi Barbara.
A TIT számítógépes vizsga időpontjairól és a vizsgára jelentkezés részleteiről az ixam.hu oldalon lehet tájékozódni.
Forrás: MTI
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…
A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…
Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…
A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…
A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…