A koronavírus-járvány miatt az állam gazdasági mentőintézkedésként támogatott képzéseken való részvételt fog lehetővé tenni. Azonnali, a vállalati leállásra reagáló képzéseket indít a kormány, amely a vállalatoknál éppen nem szükséges munkavállalókat továbbképzi vagy átképzi – jelentette be Palkovics László innovációs miniszter.
A kormány által meghirdetett gazdaságvédelmi akcióterv részeként a válság által sújtott szektorokból kényszerűen kikerülők digitális átképzését 95%-ban fogja támogatni az állam, kamatmentes felnőttképzési diákhitellel kiegészítve a tanulás ideje alatt a megélhetést.
Az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA), „Vállalkozói Információ – Válaszok a vállalkozások számára a koronavírus helyzet kezelésére” néven indított portált, melyen a vállalkozásoknak szóló praktikus tanácsok mellett elérhető az államilag támogatott vagy ingyenes képzéseknek a listája is.
A képzések között vannak nyelvtanfolyamok, pénzügyi és programozóképzések is, de található szakács, lakberendező vagy kőműves tanfolyam is.
Palkovics László operatív törzs sajtótájékoztatója alapján a képzések mind távoktatásban lesznek megtartva.
A támogatás igénylésének feltételeit egyelőre nem tették nyilvánossá, így egyelőre nem tisztázott, hogy kik és mely tanfolyamokra kaphatnak majd 95 százalékos állami támogatást, valamint hogy milyen feltételei lesznek a 0 százalékos felnőttképzési diákhitelnek.
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…