Felsőoktatás

Átadták az ELTE Gazdaságtudományi Karának új vizsgaközpontját

Átadták az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Gazdaságtudományi Karának új, 200 fő befogadóképességű – heti 10 ezer vizsga lebonyolítására alkalmas – teljesen digitalizált vizsgaközpontját szerdán Budapesten.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Szentkirályi utcai egykori Balaton Kávéház épületében kialakított létesítmény avatóján kiemelte: a zárt vizsgakörnyezetben ötvözhetők az online vizsgáztatás zöld, környezetbarát, időtakarékos megoldásai a számonkérés „fairebbé”, versenyképesebbé tételével.

A központ révén a kar képessé válik évi 200 ezer vizsga lebonyolítására, amivel évente egymillió papírlapot, azaz öt tonna papírt lehet megspórolni – jelezte György László, kitérve arra is, hogy a papíralapú vizsgáztatás esetében könnyebben tudnak puskázni a hallgatók, amire az új vizsgaközpontban nem lesz lehetőségük.

Borhy László, az ELTE rektora felidézte, hogy az egyetem korábbi Gazdaságtudományi Intézete augusztus óta önálló egyetemi karként működik. A központ átadását egyúttal az ELTE-n és az országban is egyedülállónak nevezte, majd azt hangsúlyozta: egyetemük stratégiájának meghatározó eleme az innováció.

Scheuer Gyula kancellár köszöntőjében a többi között óriási lehetőségnek nevezte az intézet önálló karrá alakulását, mivel a gazdaságtudományi képzések a legvonzóbbak a diákok számára.

Andor György, a kar dékánja arról beszélt, hogy az elmúlt évtizedek és a koronavírus-járvány alapvetően változtatta meg az oktatást, miközben a számonkérések hagyománya alig változott. Elkészültek a távoktatás digitális tananyagai, azok kontrollált számonkérésének lehetősége azonban hiányzott – mutatott rá.

Közölte: a Szentkirályi utcai ingatlant, a megvásárlása után, száz nap alatt, rendkívüli sebességgel felújították.

Andor György a központ bejárásán részletesen bemutatta a vizsgáztatás menetét, amely teljesen elektronizált, a hallgatók nem használhatnak sem tollat, sem papírt; a hallgatók a rendszerbe való belépés után eltérő sorrendben kapják meg a vizsgakérdéseket, a velük szomszédos képernyőket védelemmel blokkolják, így azok nem láthatók a számukra.

A dékán kiemelte azt is, hogy a központ három hete üzemel, és eddig 20-25 ezer vizsgát bonyolítottak le. A vizsgaközpont 1600 főnyi tanterem-kapacitást vált ki, óriási oktatói tehermentesítést is jelent egyszerre, valamint kétszer olyan gyorsan tudnak haladni a vizsgáztatással, mint a hagyományos tantermi módon – fűzte hozzá.

Andor György az MTI kérdésére elmondta, hogy a felújított ingatlant 300 millió forintért vásárolta meg a kar, a technikai berendezések további mintegy 50 millió forintba kerültek.

Forrás: MTI
Kép forrása: Mohai Balázs, MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.