Nyelvtanulás

Augusztus vége után is lehet online módon nyelvvizsgázni

A járványügyi veszélyhelyzet idején bevezetett lehetőség népszerűnek bizonyult, májustól augusztus közepéig mintegy hétezer online nyelvvizsgát tettek, közel ötezret sikeresen. A napokban megjelent kormányrendelet értelmében az erre alkalmas és megfelelően felkészült vizsgaközpontok újabb határidő meghatározása nélkül, a továbbiakban is szervezhetnek online nyelvvizsgát – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint május elején három vizsgaközpont kis létszámokon próbálta ki az újfajta vizsgáztatási módot, amely iránt a kezdetektől komoly érdeklődés volt. A járványügyi veszélyhelyzet idejére egészségvédelmi okokból megnyitott lehetőséget a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti rendelkezések augusztus végéig hosszabbították meg. Az újabb döntés már határidő rögzítése nélkül teremti meg az online vizsgáztatás jogszabályi feltételeit a továbbiakra is – írták.

Ismertették: az online nyelvvizsgáztatáskor alapvető elvárás a vizsgázó azonosításának megfelelő biztosítása, a vizsgázó és a vizsgaközpont közötti informatikai kapcsolat folyamatos fennállása. A vizsgaközpontoknak egyértelműen ki kell zárniuk annak lehetőségét, hogy a vizsgázó más embertől származó, meg nem engedett segítséget vegyen igénybe.

A módosításnak köszönhetően a vizsgázók akkreditált vizsgahelyszín helyett, elektronikus úton bárhol, akár otthon is letehetik a nyelvvizsgát. A kényelmes és korszerű megoldás ősztől nem csupán veszélyhelyzeti intézkedésként alkalmazható, beépül a szolgáltatás nyújtására felkészült vizsgaközpontok általános gyakorlatába – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.