Az ellenzéki pártok megegyeztek az oktatás alapelveiben

Oktatási minimumról szóló megállapodást írtak alá pedagógusok, oktatók, valamint ellenzéki pártok képviselői hétfőn Budapesten. – írja az MTI.

Pilz Olivér, aki az oktatási minimum kidolgozását január 28-án, a Kossuth téren tartott demonstráción jelentette be, a Tanítanék nevében kiemelte: azért kezdték el szervezni a dokumentum kidolgozását és aláírását, mert az oktatást nemzeti ügynek tartják, ami közvetlenül vagy közvetve mindenkit érint.

Hozzátette: az oktatás kiszámíthatóságának, stabilitásának nemzeti érdeknek kell lennie, de a tapasztalatok azt mutatják, ma nagyon rosszul működik Magyarországon. Szerintük a jelenlegi oktatáspolitika megbukott, ezt a kormány is látja, változásra van szükség. Megjegyezte: a kormány az elmúlt időszakban olyan változtatásokat vezetett be, ami még közelebb lökte a szakadékhoz az oktatást. Kitért arra is: a kormány nem hajlandó az együttműködésre, a párbeszédre sem a politikusokkal, sem a tőlük független társadalmi szereplőkkel, együttműködés helyett megpróbálja lejáratni az autonóm civil szervezeteket, akik tenni akarnak az oktatásért.

Kifejtette: a dokumentum alapvetése, hogy a gyerekek érezzék jól magukat az iskolában, ez ma nincs így. Kiemelte az autonómia hiányát, a centralizációt, ami ma lényegében ellehetetleníti az oktatást. Szabadságra van szükség az iskolákban – hangoztatta, s kiállt a szabadság mellett az iskolák fenntartásában is.

Kitért a finanszírozás területére, ebben Magyarország szerintük alulteljesít. Kijelentette: néhány év alatt a GPD 6 százalékát el kell érni e téren, és a pedagógusok bérét is tovább kell emelni.

A túlterheltség a tanárok és diákok oldaláról egyaránt jelentkezik, ezt csökkenteni kell – hangsúlyozta. Modern, személyközpontú módszertant is sürgetett, s kiemelte: az iskola alapfeladata az esélyteremtés.

Pásztor Erzsébet, az Oktatói Hálózat képviselője kiemelte: a felsőoktatásban biztosítani kell az intézmények autonóm működését, meg kell szüntetni a kancellári és konzisztóriumi rendszert, vissza kell állítani az egyetemi vezetők és testületek, a szenátusok jogait, vissza kell adni az egyetemek döntési jogát a szakok indítására.

Kitért arra, hogy partnerségen, párbeszéden alapuló felsőoktatás-politikára van szükség, növelni kell a terület részesedését a nemzeti jövedelemből, meg kell változtatni az intézmények finanszírozásának rendjét, növelni kell az oktatói béreket, s az oktatási módszerekre alapozva kell megújítani a tanárképzést. Újragondolnák a hallgatói önkormányzati rendszert is. Közölte: társadalmi vitára bocsátják a dokumentumot, elküldik azon pártoknak is, amelyek nem vettek részt az egyeztetésben.

Az oktatási minimumot a Jobbikon kívül az összes ellenzéki párt (az MSZP, az LMP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd, az MLP és a Momentum Mozgalom) aláírta.

Forrás: MTI

Kép forrása: Bruzák Noémi, MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Az ellenzéki pártok megegyeztek az oktatás alapelveiben

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.47)