Közoktatás

Az ellenzéki pártok szerint az alapkészségek fejlesztése a modern oktatás kulcsa

Az alapkészségek, az írás, a szövegértés, a digitális alapismeretek fejlesztését, az idegennyelv-oktatást, az intézményi autonómia helyreállítását és a pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsülésének, tanítási szabadságának erősítését szorgalmazták ellenzéki pártok képviselői a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) szombati budapesti fórumán. – Írja az MTI.

Az érdekképviselet 12 olyan pártot hívott meg a tanácskozásra, amelyek indulnak az országgyűlési választáson. Közülük az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Jobbik, az LMP, a Magyar Liberális Párt (Liberálisok), a Modern Magyarországért Mozgalom (MoMa) és a Momentum fogadta el a meghívást. A Fidesz válaszlevélben jelezte, hogy nem kíván részt venni a fórumon, a többiek pedig nem reagáltak az invitálásra.

A felszólalók abban is egyetértettek, hogy az iskolákat vissza kell adni a településeknek, illetve szükségesnek tartják a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) megszüntetését, és az oktatásra fordított költségvetési források jelentős növelését.

Hiller István, a szocialisták oktatáspolitikusa úgy vélekedett, hogy a 2011-ben elfogadott köznevelési törvény megbukott, ezért az MSZP új közoktatási törvényt alkotna a szakmával folytatott egyeztetést követően.

Ugyanakkor a bértábla megváltoztatásával szükségesnek tartanak egy azonnali 35 százalékos béremelést, majd tárgyalásokat kezdenének a további béremelések üteméről. Arra is ígéretet tett, hogy minden, az oktatást érintő jogszabály elfogadását szakmai egyeztetés fogja megelőzni.

Hozzátette: az egyik első intézkedésük lenne a tankötelezettségi korhatár újra 18 évre emelése a jelenlegi 16-ról, mert a korhatár csökkentése miatt 5 év alatt 52 ezer gyermeket „dobott ki” a rendszer.

Arató Gergely, a DK szakpolitikusa hangsúlyozta: 2010 előtt társadalmi konszenzus volt arról, hogy az országnak az a jó, ha a fiatalok minél tovább ülnek az iskolapadban. Ezt felrúgva a Fidesz/KDNP zsákutcába terelte a magyar oktatás rendszerét.

Mára minden hatodik 17 esztendős gyerek kikerül az iskolából, ami azt jelenti, hogy róluk lemondott az ország – fűzte hozzá.

A DK csökkentené a gyerekek és az oktatók terhelését, öt évre szóló, évi 10 százalékos béremelést indítana.

Dúró Dóra, a Jobbik kultúrpolitikusa ugyancsak arról beszélt, hogy a magyar oktatási rendszer ma nem tud megfelelni a XXI. század követelményeinek, amit a nemzetközi felmérések is mutatnak. Ebben a helyzetben a Jobbik a GDP 6 százalékára emelné az oktatásra fordítható költségvetési forrásokat.

A szakképzést újra egy oktatási minisztérium felügyeletére kívánják bízni, megemelnék a több mint 10 éve változatlan felsőoktatási ösztöndíjak összegét és visszaállítanák az intézmények autonómiáját – mondta.

Az LMP szóvivője szerint olyan oktatási rendszert kell teremteni, amely mindenki számára lehetővé teszi, hogy képességeinek és ne anyagi lehetőségeinek megfelelően boldogulhasson. Kanász-Nagy Máté hozzátette: ehhez a felzárkózást segítő intézmények, például a tanodák normatív támogatási rendszerének megteremtése szükséges.

Az LMP arra törekszik – folytatta -, hogy öt év múlva a költségvetés minden 100 forintjából 20 forintot az oktatás fejlesztésére, működtetésére fordítson az ország, ennek keretében pedig öt év alatt megduplázzák a pedagógusok bértömegét is.

Dukán András Ferenc, a Momentum szakpolitikusa a fórumon azt mondta, hogy az egyre égetőbb pedagógushiány csak a szakma presztízsének növelésével szüntethető meg.

Ugyanakkor megemelt ösztöndíjat adnának azoknak a hallgatóknak, akik hátrányos térségekben vállalják tanítási gyakorlatuk teljesítését – mondta Dukán András Ferenc.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.