A meghirdetett pályakezdő állások száma tavaly egész évben csökkent, a javulás jelei november-december környékén kezdtek látszani, ez a tendencia 2021 első hónapjaiban is kitartott – közölte a Profession.hu szerdán az MTI-vel.
Felidézték, 2020 márciusában a koronavírus-járvány magyarországi kezdete a teljes magyar munkaerőpiacra jelentős hatással volt, így a pályakezdők, szakmai gyakorlati helyet keresők számára feladott álláshirdetések száma és aránya is csökkent. Ráadásul 2020 tavaszán azok a cégek, amelyek a létszámstop, illetve -leépítés eszközével próbálták átvészelni a válságot, elsőként azok felvételét fagyasztották be, és azoktól váltak meg, akik nem tartoztak az állományba. Példaként a szerződéses munkatársakat, a kölcsönzött munkaerőt, valamint a szakmai gyakorlaton lévőket és a diákokat említették.
Közölték, hogy a járványhelyzet következtében kialakult válság egyik markáns hatásaként az egy állásra jutó jelentkezések száma számos szektorban évek óta nem látott szintre emelkedett. Ez alól a pályakezdő és gyakornoki pozíciók sem voltak kivételek: márciustól kezdve folyamatos növekedés látszik a jelentkezések számában, a legtöbb pályakezdő nyáron pályázott meg lehetőségeket, majd ősztől a jelentkezések száma lassan csökkent.
Az idén januárban ismét felélénkült az érdeklődés a pályakezdő, illetve gyakornoki pozíciók iránt: 15 százalékkal több volt az egy helyre jutó jelentkezésszám, mint a tavalyi átlag.
Arról is beszámoltak, hogy tavaly a pályakezdők közül a legtöbben irodai asszisztens és projektmenedzser állásokra jelentkeztek, ezt az adatrögzítő, az ügyfélszolgálati munkatárs, a flottakezelő és sofőr, majd a gazdasági asszisztens pozíciók követték. A pályakezdők átlagos fizetési igénye nettó 208 ezer forint volt országosan.
A közlemény idézte Tüzes Imrét, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatóját, aki elmondta, hogy a pályakezdők és gyakornokok helyzete a tavaly tavaszi állapotokhoz képest egyértelműen javult, ám a hirdetésszámok még mindig elmaradnak a korábbi évektől. Ugyanakkor jelezte, hogy a pandémia kezdetéhez képest jóval több lehetőségből válogathatnak, ugyanis a vállalatok nagy hányada 2021-ben már bővülésben gondolkodik. Ráadásul, mivel az őszi-téli tapasztalatok azt mutatják, hogy a koronavírus második hulláma már nem okozott olyan sokkot a munkaerőpiacon mint az első, a szakember szerint bízni lehet abban, hogy a jelenleg zajló harmadik hullám sem fog jelentős visszaesést generálni a pályakezdők és gyakornokok lehetőségeit tekintve sem.
Forrás: MTI
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…