Felsőoktatás

Az innovációs miniszter kap jogosítványokat a Corvinus alapítványával kapcsolatban

A tudománypolitika koordinációjáért felelős minisztert, vagyis az innovációs és technológiai tárca vezetőjét jelöli ki az állam nevében a Budapesti Corvinus Egyetemet fenntartó alapítvány alapításának felelőseként egy módosítás.

A tárcavezető az alapítványhoz kerülő állami vagyonelemek esetében a tulajdonosi jogok gyakorlására is jogosítványt kapna – tartalmazza az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége által csütörtökön elfogadott módosítás, amely a Maecenas Universitatis Corvini Alapítványról szóló törvényjavaslathoz érkezett.

A törvényjavaslat szerint a kormány az alapítvány rendelkezésére bocsátja a Mol és a Richter 10-10 százaléknyi részvénycsomagját, és ezek hozamából támogatja az egyetemet. A mostani változtatás pontosítja azt is, hogy az alapítvány ezeket a vagyonelemeket bizalmi vagyonkezelésbe kapja.

Továbbra is be kell számítani az álláskeresési járadék folyósításának időtartamába az Egyesült Királyságban eltöltött jogszerző időszakot – egy erről szóló módosítást is elfogadott a testület a rendezetlen Brexit esetéről szóló törvényjavaslathoz. Ugyanis az európai szerveknek az Egyesült Királyság kilépését követő rendkívüli intézkedések bevezetéséről szóló rendelettervezete szerint a jogszerző időszak összeszámításáról szóló uniós elvet az átmeneti időszakban is alkalmazni kell.

Forrás: MTI

Kép forrása

Legfrissebb cikkek

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.