Szakképzés

Az intézmények biztosítanak maszkot a szakképzésben szakmai vizsgázóknak, vizsgáztatóknak

Az innovációs és technológiai miniszter egyedi határozata értelmében májusban és júniusban, szigorú óvintézkedések mellett adhatnak számot tudásukról a szakképzésben vizsgázók – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.

A közleményben Pölöskei Gáborné, az ITM szakképzésért felelős helyettes államtitkára kiemelte: az iskolák az egészségvédelmi intézkedések betartásával akár már a jövő héttől szervezhetnek vizsgára felkészítő, legfeljebb kiscsoportos konzultációkat, gyakorlati foglalkozásokat.

A szakmai vizsgák írásbeli részét az írásbeli érettségi vizsgákat követően, a korábban kiadott központi írásbeli vizsganapok szerinti időpontokban kell megszervezniük az intézményeknek. A szakképzés lényegét jelentő gyakorlati vizsgákat az iskolák az általuk meghatározott időpontban, májusban és júniusban tarthatják meg.

A vizsgákat az érettségikhez hasonlóan a biztonsági előírások, köztük a másfél méteres védőtávolság betartásával, kis létszámmal kell lebonyolítani. Kötelező a maszkviselés, a védőeszközt és a kézfertőtlenítés lehetőségét az intézménynek kell biztosítania a vizsgázók és a vizsgabizottság tagjai számára. A vizsgahelyet, az eszközöket és a szerszámokat a feladat megkezdése előtt és elvégzése után fertőtleníteni kell.

A vizsgán azok a végzős tanulók vehetnek részt, akik az utolsó tanévben jelenléti vagy online formában a kötelező szakmai gyakorlat legalább 51 százalékát teljesítették. Akik ezt az arányt nem érték el, azok számára az intézmény vagy a duális partner augusztus 23. és október 1. között szervez gyakorlati képzést, a részvétel az ősszel szakmai vizsgázni kívánók számára kötelező.

A határozat értelmében az iskolák intézményvezetői döntés alapján április 19-től, az egészségvédelmi intézkedések maradéktalan betartásával egyéni vagy kiscsoportos felkészítő konzultációkat és gyakorlati foglalkozásokat szervezhetnek. A szakmai vizsga helyszínéül szolgáló szakképző intézmény a vizsgák biztonságos lebonyolítása érdekében május 10. és június 15. között délutáni időpontra szervezheti át a tanítási órákat, vagy digitális oktatást rendelhet el.

A különleges szabályozás alapján igazoltnak kell tekinteni annak a tanulónak a hiányzását, aki a veszélyhelyzetre tekintettel nem vesz részt valamelyik vizsgán. Számára októberben vagy novemberben kell vizsgalehetőséget biztosítani, amely nem tekintendő javító- vagy pótlóvizsgának. Az intézmények május 10. után az ágazati alapvizsgákat is megszervezik – olvasható az ITM közleményében.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.