Felnőttképzés

Az ITM átalakítanák a felnőttképzést

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Nemzeti Versenyképességi Tanács csütörtöki ülésén a felnőttképzés keresletvezérelt módon történő, innovatív átalakítását javasolta, hogy a képzések jobban kövessék a vállalatok és a magyar munkavállalók képzési igényeit – tájékoztatta az innovációs és technológiai miniszter az MTI-t az ülést követően.

Palkovics László az új felnőttképzési rendszer kapcsán kiemelte, hogy a jövőben nem a képzések folyamatát, hanem a kimenetét kell mérni és szabályozni független vizsgaközpontokkal, vagyis azt, hogy a képzés résztvevője valóban elsajátította-e a szükséges ismereteket – fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a képzés résztvevőjét, a képző céget és a leendő munkaadót is érdekeltté kell tenni a képzés sikerében, a munkaerőpiac szempontjából lényeges ismeretek, kompetenciák átadásában és elsajátításában.

Palkovics László hozzátette, hogy a képzéseket mérhetővé teszik, big data módszerekre építve mérik a képzések munkaerőpiaci eredményességét, azaz, hogy a képzést elvégzők sikeresen elhelyezkednek-e, hogyan alakul a bérük és a foglalkoztatásuk stabilitása. A nagyvállalatokat – mint mondta – arra ösztönzik, hogy megnyissák jól működő képzési kapacitásaikat a kis- és közepes vállalkozások munkavállalói előtt is.

Palkovics László megjegyezte, hogy nemzetközi összehasonlításban alacsony a saját munkavállalóikat képző vállalatok aránya Magyarországon, ezért jelentősen növelni kell a kis- és középvállalkozások körében a saját munkavállalóikat képző vállalatok arányát. Hozzátette, hogy a felnőttképzés rendszerének továbbfejlesztésére szólította fel tagállamait a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is. A szervezet szerint azért van szükség a mielőbbi változtatásokra, hogy a munkaerőpiaci szereplők a lehető leggyorsabban felkészüljenek az új technológiák jelentette kihívásokra – fogalmazott.

A tárcavezető az ITM céljának nevezte, hogy 2030-ra minden negyedik felnőtt részt vegyen valamilyen képzésen. Hozzátette, a jelenlegi felnőttképzés nem mennyiségi, hanem minőségi problémával küzd, mivel a vállalati oldalról a felnőttképzésből kikerülők esetén is gyakori kritika a különféle kompetenciák hiánya.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.