Bódis: higgadtan alakítsuk ki az oktatási stratégiát!

Gyorsan változó világban élünk, a tudomány, az oktatás, az innováció napi politikai kérdéssé vált, ezért fontos, hogy higgadtan alakítsuk ki az oktatási stratégiát – erről beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára a magyar tudomány ünnepe alkalmából tartott konferencián kedden Budapesten.

Bódis József a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épületében, a Tudomány és parlament című rendezvényen előadásában hangsúlyozta: a kor egyik nagy kihívása, hogy még nem létező területekre kell programokat alkotni, új szakmák, jelenségek tűnnek fel, amelyekhez egyre újabb készségekre van szükség. Törekedni kell – folytatta – a különbségek kiegyenlítésére, szükség van paradigmaváltásra, új módszerekre.

Nagy kihívás az oktatásban a lemorzsolódás is, amelynek aránya Magyarországon 2 százalékkal rosszabb az uniós átlagnál. Ez nem csupán statisztikai adat, hanem egyéni zsákutcák, személyes tragédiák vannak mögötte – hívta fel a figyelmet. Nyilvánvaló, hogy a magasabb képzettségűek körében alacsonyabb a munkanélküliség – jegyezte meg.

Fontos a kreativitás, a kritikus gondolkodás, a színvonalas oktatás kulcsa pedig a pedagógus – mondta az államtitkár, aki szerint a hatékonyság érdekében bürokráciacsökkentésre is szükség van. Úgy fogalmazott: az oktatás erőforrásai korlátozottak, „de ha jól érvelünk, jobb arányokat érünk el”.

Bódis József elmondta: jövő tavaszra elkészül Magyarország innovációs stratégiája és ehhez kapcsolódva az oktatási stratégia, amelyet a tudomány eredményeire kell alapozni.

Forrás: MTI

Kép forrása: Szigetváry Zsolt, MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Bódis: higgadtan alakítsuk ki az oktatási stratégiát!

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.44)